
Tájékoztató a ceglédi közforgalmú gyógyszertárak ügyeleti rendjének változásáról
Figyelem!
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet határozata alapján,
2019. augusztus 1 napjától
a ceglédi gyógyszertárak ügyeleti ideje
változatlan nyitva tartás mellett a következő:
Az ügyeletet teljesítő gyógyszertár elérhetőségéről a központi orvosi ügyeleten ellátásra kerülő betegek felvilágosítást kapnak.
Cegléd, 2019. augusztus 1.
Dr. Diósgyőri Gitta
címzetes főjegyző
Figyelem!
A ceglédi közforgalmú gyógyszertárak készenléti ügyelete
2019. április 30. napján, 8:00 órakor megszűnik.
BŐVEBBEN A VÁLTOZÁSOKRÓL
Az ügyelet a továbbiakban az alábbiak szerint alakul:
A szombaton, napközben nyitva tartó gyógyszertárak a következők:
A gyógyszertárak a törvényi előírásnak megfelelően kötelesek közzé tenni az ügyeleti szolgálatot teljesítő gyógyszertárak nevét, címét, telefonos elérhetőségét, valamint az ügyelet kezdő és befejező időpontját valamennyi közforgalmú gyógyszertár betegforgalmi bejáratánál jól látható helyen és jól olvasható módon köteles elhelyezni.
Az ügyeletet teljesítő gyógyszertár elérhetőségéről a központi orvosi ügyeleten ellátásra kerülő betegek felvilágosítást kapnak.
Cegléd, 2019. április 4.
Dr. Diósgyőri Gitta
címzetes főjegyző
|
Tömörkény Gyógyszertár 2700 Cegléd, Rákóczi út 45-49. |
Hétfőtől - péntekig 8:00 - 17:00 tel.: 53/310-524, 06/30-531-8675 |
|
Szent Imre Gyógyszertár 2700 Cegléd, Szent Imre Herceg u. 22. |
Hétfőtől - péntekig 7:30 - 20:00 szombat 7:30 - 13:00 tel.: 53/315-845 |
|
Kígyó Gyógyszertár 2700 Cegléd, Reggel u.2. |
Hétfőtől - péntekig 8:00 - 17:00 tel.: 53/315-114 |
|
Felszegi Gyógyszertár 2700 Cegléd Bajcsy Zs. tér 3/a |
Hétfőtől - péntekig 8:00 - 18:00 tel: 53/500-785 |
|
Szent Anna Gyógyszertár 2700 Cegléd, Kőrösi út 11. |
Hétfőtől - péntekig 8:00 - 18:00 szombat 8.00 - 13:00 tel: 53/316-620 |
|
Belvárosi Gyógyszertár 2700 Cegléd, Szabadság tér 9. |
Hétfőtől - péntekig 8:00 - 19:00 szombat 8.00 - 13:00 tel.: 53/500-079 |
|
Gyógyír Gyógyszertár 2700 Cegléd, Rákóczi u. 7. |
Hétfőtől - péntekig 7.30 - 18.00 tel.: 53/319-200 |
|
Pingvin Patika Gyógyszertár 2700 Cegléd, Múzeum u.2-4. |
Hétfőtől - péntekig 8:00 - 19:00 szombat 8.00 - 13:00 tel.: 53/500-295 |
|
Schulek Gyógyszertár 2700 Cegléd, Kőrösi út 51. |
Hétfőtől - péntekig 8:00 - 18:00 tel.: 53/500-603, 06/30-531-8678 |
|
Patikaplus Gyógyszertár 2700 Cegléd Malomtó szél 30. TESCO Áruház |
Hétfőtől - szombatig 8:00 - 19:00 tel.. 53/500-252 |
Mai ügyeletes gyógyszertár:
PatikaPlus Gyógyszertár
Cím: 2700 Cegléd, Malomtó szél 30. TESCO Áruház
Telefonszám.: 53/500-252
Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig
| Dátum | Ügyeletes gyógyszertár |
|---|---|
| 2025. december 04. csütörtök |
Schulek Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 51. Telefonszám.: 500-603, 06/30-531-8678 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 05. péntek |
PatikaPlus Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Malomtó szél 30. TESCO Áruház Telefonszám.: 53/500-252 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 06. szombat |
Tömörkény Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 46-49. Telefonszám.: 53/310-524, 06/30-531-8675 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 07. vasárnap |
Szent Imre Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szent Imre h.u.22. Telefonszám.: 53/315-845 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 08. hétfő |
Kígyó Patika Cím: 2700 Cegléd, Reggel utca 2. Telefonszám.: 53/315-114 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 09. kedd |
Felszegi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Telefonszám.: 53/500-785 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 10. szerda |
Szent Anna Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 11. Telefonszám.: 53/316-620 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 11. csütörtök |
Belvárosi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szabadság tér 9. Telefonszám.: 53/500-079 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 12. péntek |
Gyógyír Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. Telefonszám.: 53/319-200 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 13. szombat |
Pingvin Patika Cím: 2700 Cegléd, Múzeum u. 2-4. Telefonszám.: 53/500-295 Szombati nyitvatartás: 8:00 – 13:00 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 14. vasárnap |
Schulek Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 51. Telefonszám.: 500-603, 06/30-531-8678 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 15. hétfő |
PatikaPlus Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Malomtó szél 30. TESCO Áruház Telefonszám.: 53/500-252 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 16. kedd |
Tömörkény Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 46-49. Telefonszám.: 53/310-524, 06/30-531-8675 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 17. szerda |
Szent Imre Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szent Imre h.u.22. Telefonszám.: 53/315-845 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 18. csütörtök |
Kígyó Patika Cím: 2700 Cegléd, Reggel utca 2. Telefonszám.: 53/315-114 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 19. péntek |
Felszegi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Telefonszám.: 53/500-785 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 20. szombat |
Szent Anna Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 11. Telefonszám.: 53/316-620 Szombati nyitvatartás: 8:00 – 13:00 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 21. vasárnap |
Belvárosi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szabadság tér 9. Telefonszám.: 53/500-079 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 22. hétfő |
Gyógyír Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. Telefonszám.: 53/319-200 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 23. kedd |
Pingvin Patika Cím: 2700 Cegléd, Múzeum u. 2-4. Telefonszám.: 53/500-295 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 24. szerda |
Schulek Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 51. Telefonszám.: 500-603, 06/30-531-8678 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 25. csütörtök |
PatikaPlus Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Malomtó szél 30. TESCO Áruház Telefonszám.: 53/500-252 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 26. péntek |
Tömörkény Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 46-49. Telefonszám.: 53/310-524, 06/30-531-8675 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 27. szombat |
Szent Imre Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szent Imre h.u.22. Telefonszám.: 53/315-845 Szombati nyitvatartás: 7:30 – 13:00 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 28. vasárnap |
Kígyó Patika Cím: 2700 Cegléd, Reggel utca 2. Telefonszám.: 53/315-114 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 29. hétfő |
Felszegi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Telefonszám.: 53/500-785 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 30. kedd |
Szent Anna Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 11. Telefonszám.: 53/316-620 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2025. december 31. szerda |
Belvárosi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szabadság tér 9. Telefonszám.: 53/500-079 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 01. csütörtök |
Gyógyír Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. Telefonszám.: 53/319-200 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 02. péntek |
Pingvin Patika Cím: 2700 Cegléd, Múzeum u. 2-4. Telefonszám.: 53/500-295 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 03. szombat |
Schulek Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 51. Telefonszám.: 500-603, 06/30-531-8678 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 04. vasárnap |
PatikaPlus Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Malomtó szél 30. TESCO Áruház Telefonszám.: 53/500-252 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 05. hétfő |
Tömörkény Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 46-49. Telefonszám.: 53/310-524, 06/30-531-8675 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 06. kedd |
Szent Imre Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szent Imre h.u.22. Telefonszám.: 53/315-845 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 07. szerda |
Kígyó Patika Cím: 2700 Cegléd, Reggel utca 2. Telefonszám.: 53/315-114 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 08. csütörtök |
Felszegi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Telefonszám.: 53/500-785 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 09. péntek |
Szent Anna Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 11. Telefonszám.: 53/316-620 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 10. szombat |
Belvárosi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szabadság tér 9. Telefonszám.: 53/500-079 Szombati nyitvatartás: 8:00 – 13:00 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 11. vasárnap |
Gyógyír Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. Telefonszám.: 53/319-200 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 12. hétfő |
Pingvin Patika Cím: 2700 Cegléd, Múzeum u. 2-4. Telefonszám.: 53/500-295 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 13. kedd |
Schulek Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 51. Telefonszám.: 500-603, 06/30-531-8678 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 14. szerda |
PatikaPlus Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Malomtó szél 30. TESCO Áruház Telefonszám.: 53/500-252 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 15. csütörtök |
Tömörkény Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 46-49. Telefonszám.: 53/310-524, 06/30-531-8675 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 16. péntek |
Szent Imre Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szent Imre h.u.22. Telefonszám.: 53/315-845 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 17. szombat |
Kígyó Patika Cím: 2700 Cegléd, Reggel utca 2. Telefonszám.: 53/315-114 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 18. vasárnap |
Felszegi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Telefonszám.: 53/500-785 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 19. hétfő |
Szent Anna Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 11. Telefonszám.: 53/316-620 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 20. kedd |
Belvárosi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szabadság tér 9. Telefonszám.: 53/500-079 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 21. szerda |
Gyógyír Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. Telefonszám.: 53/319-200 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 22. csütörtök |
Pingvin Patika Cím: 2700 Cegléd, Múzeum u. 2-4. Telefonszám.: 53/500-295 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 23. péntek |
Schulek Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 51. Telefonszám.: 500-603, 06/30-531-8678 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 24. szombat |
PatikaPlus Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Malomtó szél 30. TESCO Áruház Telefonszám.: 53/500-252 Szombati nyitvatartás: 8:00 – 19:00 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 25. vasárnap |
Tömörkény Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 46-49. Telefonszám.: 53/310-524, 06/30-531-8675 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 26. hétfő |
Szent Imre Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szent Imre h.u.22. Telefonszám.: 53/315-845 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 27. kedd |
Kígyó Patika Cím: 2700 Cegléd, Reggel utca 2. Telefonszám.: 53/315-114 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 28. szerda |
Felszegi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Telefonszám.: 53/500-785 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 29. csütörtök |
Szent Anna Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 11. Telefonszám.: 53/316-620 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 30. péntek |
Belvárosi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szabadság tér 9. Telefonszám.: 53/500-079 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. január 31. szombat |
Gyógyír Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. Telefonszám.: 53/319-200 Szombati nyitvatartás: 8:00 – 12:00 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 01. vasárnap |
Pingvin Patika Cím: 2700 Cegléd, Múzeum u. 2-4. Telefonszám.: 53/500-295 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 02. hétfő |
Schulek Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 51. Telefonszám.: 500-603, 06/30-531-8678 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 03. kedd |
PatikaPlus Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Malomtó szél 30. TESCO Áruház Telefonszám.: 53/500-252 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 04. szerda |
Tömörkény Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 46-49. Telefonszám.: 53/310-524, 06/30-531-8675 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 05. csütörtök |
Szent Imre Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szent Imre h.u.22. Telefonszám.: 53/315-845 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 06. péntek |
Kígyó Patika Cím: 2700 Cegléd, Reggel utca 2. Telefonszám.: 53/315-114 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 07. szombat |
Felszegi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Telefonszám.: 53/500-785 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 08. vasárnap |
Szent Anna Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 11. Telefonszám.: 53/316-620 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 09. hétfő |
Belvárosi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szabadság tér 9. Telefonszám.: 53/500-079 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 10. kedd |
Gyógyír Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. Telefonszám.: 53/319-200 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 11. szerda |
Pingvin Patika Cím: 2700 Cegléd, Múzeum u. 2-4. Telefonszám.: 53/500-295 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 12. csütörtök |
Schulek Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 51. Telefonszám.: 500-603, 06/30-531-8678 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 13. péntek |
PatikaPlus Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Malomtó szél 30. TESCO Áruház Telefonszám.: 53/500-252 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 14. szombat |
Tömörkény Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 46-49. Telefonszám.: 53/310-524, 06/30-531-8675 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 15. vasárnap |
Szent Imre Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szent Imre h.u.22. Telefonszám.: 53/315-845 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 16. hétfő |
Kígyó Patika Cím: 2700 Cegléd, Reggel utca 2. Telefonszám.: 53/315-114 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 17. kedd |
Felszegi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Telefonszám.: 53/500-785 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 18. szerda |
Szent Anna Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 11. Telefonszám.: 53/316-620 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 19. csütörtök |
Belvárosi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szabadság tér 9. Telefonszám.: 53/500-079 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 20. péntek |
Gyógyír Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. Telefonszám.: 53/319-200 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 21. szombat |
Pingvin Patika Cím: 2700 Cegléd, Múzeum u. 2-4. Telefonszám.: 53/500-295 Szombati nyitvatartás: 8:00 – 13:00 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 22. vasárnap |
Schulek Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 51. Telefonszám.: 500-603, 06/30-531-8678 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 23. hétfő |
PatikaPlus Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Malomtó szél 30. TESCO Áruház Telefonszám.: 53/500-252 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 24. kedd |
Tömörkény Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 46-49. Telefonszám.: 53/310-524, 06/30-531-8675 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 25. szerda |
Szent Imre Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szent Imre h.u.22. Telefonszám.: 53/315-845 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 26. csütörtök |
Kígyó Patika Cím: 2700 Cegléd, Reggel utca 2. Telefonszám.: 53/315-114 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 27. péntek |
Felszegi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Telefonszám.: 53/500-785 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. február 28. szombat |
Szent Anna Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 11. Telefonszám.: 53/316-620 Szombati nyitvatartás: 8:00 – 13:00 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 01. vasárnap |
Belvárosi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szabadság tér 9. Telefonszám.: 53/500-079 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 02. hétfő |
Gyógyír Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. Telefonszám.: 53/319-200 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 03. kedd |
Pingvin Patika Cím: 2700 Cegléd, Múzeum u. 2-4. Telefonszám.: 53/500-295 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 04. szerda |
Schulek Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 51. Telefonszám.: 500-603, 06/30-531-8678 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 05. csütörtök |
PatikaPlus Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Malomtó szél 30. TESCO Áruház Telefonszám.: 53/500-252 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 06. péntek |
Tömörkény Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 46-49. Telefonszám.: 53/310-524, 06/30-531-8675 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 07. szombat |
Szent Imre Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szent Imre h.u.22. Telefonszám.: 53/315-845 Szombati nyitvatartás: 7:30 – 13:00 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 08. vasárnap |
Kígyó Patika Cím: 2700 Cegléd, Reggel utca 2. Telefonszám.: 53/315-114 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 09. hétfő |
Felszegi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Telefonszám.: 53/500-785 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 10. kedd |
Szent Anna Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 11. Telefonszám.: 53/316-620 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 11. szerda |
Belvárosi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szabadság tér 9. Telefonszám.: 53/500-079 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 12. csütörtök |
Gyógyír Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. Telefonszám.: 53/319-200 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 13. péntek |
Pingvin Patika Cím: 2700 Cegléd, Múzeum u. 2-4. Telefonszám.: 53/500-295 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 14. szombat |
Schulek Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 51. Telefonszám.: 500-603, 06/30-531-8678 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 15. vasárnap |
PatikaPlus Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Malomtó szél 30. TESCO Áruház Telefonszám.: 53/500-252 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 16. hétfő |
Tömörkény Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 46-49. Telefonszám.: 53/310-524, 06/30-531-8675 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 17. kedd |
Szent Imre Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szent Imre h.u.22. Telefonszám.: 53/315-845 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 18. szerda |
Kígyó Patika Cím: 2700 Cegléd, Reggel utca 2. Telefonszám.: 53/315-114 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 19. csütörtök |
Felszegi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Telefonszám.: 53/500-785 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 20. péntek |
Szent Anna Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 11. Telefonszám.: 53/316-620 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 21. szombat |
Belvárosi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szabadság tér 9. Telefonszám.: 53/500-079 Szombati nyitvatartás: 8:00 – 13:00 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 22. vasárnap |
Gyógyír Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. Telefonszám.: 53/319-200 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 23. hétfő |
Pingvin Patika Cím: 2700 Cegléd, Múzeum u. 2-4. Telefonszám.: 53/500-295 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 24. kedd |
Schulek Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 51. Telefonszám.: 500-603, 06/30-531-8678 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 25. szerda |
PatikaPlus Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Malomtó szél 30. TESCO Áruház Telefonszám.: 53/500-252 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 26. csütörtök |
Tömörkény Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 46-49. Telefonszám.: 53/310-524, 06/30-531-8675 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 27. péntek |
Szent Imre Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szent Imre h.u.22. Telefonszám.: 53/315-845 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 28. szombat |
Kígyó Patika Cím: 2700 Cegléd, Reggel utca 2. Telefonszám.: 53/315-114 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 29. vasárnap |
Felszegi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Telefonszám.: 53/500-785 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 30. hétfő |
Szent Anna Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 11. Telefonszám.: 53/316-620 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. március 31. kedd |
Belvárosi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szabadság tér 9. Telefonszám.: 53/500-079 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. április 01. szerda |
Gyógyír Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. Telefonszám.: 53/319-200 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. április 02. csütörtök |
Pingvin Patika Cím: 2700 Cegléd, Múzeum u. 2-4. Telefonszám.: 53/500-295 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. április 03. péntek |
Schulek Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 51. Telefonszám.: 500-603, 06/30-531-8678 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. április 04. szombat |
PatikaPlus Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Malomtó szél 30. TESCO Áruház Telefonszám.: 53/500-252 Szombati nyitvatartás: 8:00 – 19:00 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2026. április 05. vasárnap |
Tömörkény Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 46-49. Telefonszám.: 53/310-524, 06/30-531-8675 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2026. április 06. hétfő |
Szent Imre Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szent Imre h.u.22. Telefonszám.: 53/315-845 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. április 07. kedd |
Kígyó Patika Cím: 2700 Cegléd, Reggel utca 2. Telefonszám.: 53/315-114 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. április 08. szerda |
Felszegi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. Telefonszám.: 53/500-785 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. április 09. csütörtök |
Szent Anna Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 11. Telefonszám.: 53/316-620 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. április 10. péntek |
Belvárosi Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Szabadság tér 9. Telefonszám.: 53/500-079 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
| 2026. április 11. szombat |
Gyógyír Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Rákóczi út 7. Telefonszám.: 53/319-200 Szombati nyitvatartás: 8:00 – 12:00 Ügyelet: 19:00 - 22:00 óráig |
| 2026. április 12. vasárnap |
Pingvin Patika Cím: 2700 Cegléd, Múzeum u. 2-4. Telefonszám.: 53/500-295 Ügyelet: 8:00 - 22:00 óráig |
| 2026. április 13. hétfő |
Schulek Gyógyszertár Cím: 2700 Cegléd, Kőrösi út 51. Telefonszám.: 500-603, 06/30-531-8678 Ügyelet: 20:00 - 22:00 óráig |
Kulcsszavak: gyógyszertár patika patikák ügyelet készenléti szolgálat Schulek Malomtó Tömörkény Szent Imre Kígyó Patika Felszegi Szent Anna Belvárosi Gyógyír Pingvin
| Hé | Ke | Sz | Cs | Pé | Sz | Va |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 29 | 30 | 31 | ||||
Jelenleg
nincsenek
programok...