Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Visszakerült a kerítés

2021.12.07. 18:15 Rovat: Közélet | Forrás: www.cegled.hu
Visszakerült a kerítés

Újra kerítés védi a Kossuth téren álló Szentháromság szobrot. A kerítést fel kellett újítani. Erre forrást szeptemberben szavazott meg a Képviselő-testület. El kellett végezni a fémelemek egyengetését, a hiányzó díszítő elemek pótlását, a fő vázszerkezet javítását valamint a fémszerkezetek homokszórását és festését.

 

(Fotó: Szokolai Attila)

 

« A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!

 

A Kossuth tér felújításakor bontották el a Szentháromság szobor körüli kerítést. Annyira rossz állapotban volt, hogy azt visszahelyezni már nem lehetett illetve nem volt érdemes. A szobor illetve talpazata is felújítást igényel, minderre azonban forrást is kellett találni. A Képviselő-testület szeptemberben tárgyalt erről a köztéri alkotásról, az akkorra elkészült felmérésből kiderült: a szobor teljes rekonstrukciója, felújítása a bekért szakértői ajánlat alapján több mint nettó 60 millió forint.

 

 

A szobor további állagmegóvásának érdekében a korábban elbontott kovácsoltvas kerítés visszaállítására is szükség volt. A kerítés most megújult: megtörtént a fémelemek egyengetése, a hiányzó díszítő elemek pótlása, fő vázszerkezet javítása, pótlása, fémszerkezetek homokszórása és a fémfelületek 3 rétegben történő festése. Minderre akkor a szükséges másfél millió forint biztosításáról döntöttek. A kerítés pedig most vissza is került tehát eredeti helyére.

 

(CTV)

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk