"Több mint két évtizednek kellett eltelnie, hogy rájöjjek, teljesült gyerekkorom legnagyobb vágya" - nyilatkozta a Demokratának Ungvári Miklós a 2012-es londoni olimpián megszerzett ezüstérme kapcsán. A magyar judo koronázatlan királyával utolsó világbajnoki szereplése mellett a búcsú nehéz pillanatairól, a sportesemények nyújtotta flow-élményről és a tizenöt milliós magyar nemzet erejéről beszélgettek.
- Utolsó lehetőség volt az olimpiai kvótaszerzésre a budapesti világbajnokság, amelynek nagy reményekkel vágott neki. Hatalmasat küzdött, végül nem sikerült elérni a célját, ami szemmel láthatóan nagyon megviselte: a vigaszágas mérkőzés után a könnyeivel küszködött. Hogy van most a lelke?
- Az elmúlt néhány napban sok mindent átértékeltem magamban, de nem múlt el teljesen a csalódottságom - válaszolt a Ceglédi VSE negyven esztendős klasszisa. - Hosszú idő után először versenyezhettünk nézők előtt, ráadásul itthon, Magyarországon. Végtelenül hálás vagyok a hazai és a nemzetközi szövetségnek, valamint a magyar államnak, hogy ezt lehetővé tették. Ezért is fájlalom annyira, hogy nem sikerült élnem a lehetőséggel. Szerettem volna bizonyítani magamnak és a közönségnek is. Méltó módon akartam elbúcsúzni.
- A lelátón úgy tűnt, a rajongói egyáltalán nem kudarcként élték meg a történteket. Szinte felrobbant a sportcsarnok, amikor lejött a tatamiról. Úgy ünnepelték önt, mintha éppen olimpiát nyert volna.
- A szurkolók más szemszögből látták az eseményeket. Sokan hívtak azóta, volt, aki el is pityeregte magát a telefonban, kérte, hogy ne hagyjam abba még a versenyzést. De hát egyszer minden véget ér. Az életemnek ezen a csataterén befejeződött a harc.
- Nyertesként vonul vissza?
- Abszolút. Ha józanul értékelem a vébén nyújtott teljesítményemet, akkor azt kell hogy mondjam, óriási eredmény negyvenévesen a világ legjobb nyolc judósa között lenni. Rég éreztem magam ilyen formában, idejét sem tudom, mikor volt utoljára öt mérkőzésem egymás után. De ha a karrierem egészét nézem, akkor is elégedettség tölt el. Sokáig kergettem egy álmot, mindennél jobban vágytam az olimpiai aranyéremre, a londoni ezüstöt keveselltem. Aztán egyszer csak eszembe jutott az a mezítlábas ceglédi kisfiú, aki sok-sok évvel ezelőtt elhatározta, hogy egyszer majd dobogóra áll az olimpián. Több mint két évtizednek kellett eltelnie, hogy rájöjjek, teljesült gyerekkorom legnagyobb vágya.
- Az utolsó mérkőzését követően az edzője, Bíró Tamás átkarolta a vállát, és a fülébe súgott valamit. Pontosan mit?
- Hogy megtiszteltetés volt együtt tölteni velem az elmúlt harminc évet. Megköszönte a közösen elért eredményeket. Azt mondta, hogy amit véghezvittem, sokak számára példaértékű.
- Ezzel aligha lehet vitatkozni. A világbajnokságon az ön mérkőzéseire voltak a legtöbben kíváncsiak, nevét ma már sportcsarnok viseli, földharctechnikáját pedig külföldön is oktatják.
- Ezek a visszajelzések nagyon kedvesek nekem. Igazolják, hogy nemcsak kaptam a sportágtól, hanem adtam is neki. Jó érzéssel tölt el, hogy a hírét vihettem. Olykor persze elgondolkozom, hogy lehetett-e volna kerekebb ez az itt-ott ellaposodó labda, aztán rájövök, hogy teljesen fölösleges a múlton rágódni. Kaptam az élettől egy extra versenynapot, sőt, egy extra évet azáltal, hogy a folytatás mellett döntöttem, amikor tavaly kiderült, hogy elhalasztják az olimpiát. Ha most becsukódik a könyv, akkor is elégedett leszek.
Hé | Ke | Sz | Cs | Pé | Sz | Va |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
29 | 30 |
Jelenleg
nincsenek
programok...