Ceglédinfo

Hír, program

Vereség a Balassagyarmattól

2020.10.06. 20:15 Rovat: Sport | Forrás: www.cegled.hu
Vereség a Balassagyarmattól

Fontos lett volna a győzelem hazai pályán a Balassagyarmat ellen, de sajnos pont nélkül maradtuk vasárnap délután.



Nem indult jól a mérkőzés, hiszen többen sérültek, vagy betegek voltak, így nem álltak Makrai László rendelkezésére. Ráadásul Takács is megsérült a bemelegítés közben, így nem tudta vállalni a játékot. Majd a második percben rögtön két óriási helyzet alakult ki a kapunknál, az elsőnél Kis védett a második próbálkozásnál pedig a felsőléc mentett.

A 13. percben egy pontrúgás után simán fejelhetett a vendégek játékosa a kapunk felé, így a labda könnyen talált utat a kapunkba.

A folytatásban is inkább a mi térfelünkön zajlott a játék, a vendég csapat tudott irányítani és a helyzeteik is megvoltak, de újabb gólt szerencsére nem született belőlük. Egészen a 23. percig kellett várni ceglédi lehetőségre, akkor Majoros adott nagy passzt Bartosnak, aki nem tudta ellőni a kapus mellett a labdát, elakadt benne, majd az ismétlést is hárítani tudta a hálóőr.

Az első játékrész utolsó 15 percében már mi is gyakrabban mentünk át az ellenfél térfelére, de helyzetei inkább a vendégeknek voltak. Jól jött a szünet.

A második félidőre jól jött ki a csapat, az elejétől látszott, hogy nagyon akarnak a játékosok. Az 55. percben volt is egy lehetőségünk, amit érdemes volt feljegyezni, majd a 71. percben Herczeg közelről fejelt fölé. Mi élénkebben futballoztunk, a vendégek játéka pedig talán ezáltal visszaesett a helyzeteik száma is jelentősen lecsökkent. 

Próbálkozott a csapat az utolsó pillanatig, de a vendégek tizenhatosánál sajnos elakadt a támadások többsége. Így nem sikerült kiegyenlítenünk, pontokat vihetett el a Malomtó szélről a Balassagyarmat.

 

-Forrás: cegledfoci.hu-

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Aktuális programok

Hirdetésszervezés

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk