Ceglédinfo

KULTÚRÁNK, MELY ÖNRE VÁR


Bátran mondhatjuk, hogy Magyarország egyik legfőbb vonzereje a páratlan gazdagságú, pezsgő kulturális élet. A város zenei életében kiemelkedő helyet foglal el a Kossuth Lajos Gimnázium Leánykara. Az énekkar alapítója Béres Károly nyugalmazott zeneiskolai igazgató, jelenlegi vezetője, karnagya immár húsz éve Soltészné Lédeczi Judit tanárnő. A kórus gazdag repertoárral rendelkezik: műsorukon szerepelnek a klasszikus kórusmuzsika gyöngyszemei, Kodály Zoltán és Bartók Béla művei, de szívesen mutatják be a magyar és a külföldi kortárs zeneszerzők alkotásait is. A Leánykar mellett működik a kis gimnazistákból álló Csalogány Gyermekkar és a volt gimnazisták Puella Kórusa. 2000-ben elért legnagyobb sikerük: Linz - Ausztria I. Kórusolimpián a Puella Kórus arany- és ezüstérmet szerzett, a Leánykar pedig a női kari kategória olimpiai bajnoka lett.

Az olimpiai bajnok Leánykar

Az olimpiai bajnok Leánykar a 2000. évi linzi kórusolimpián

 

Rendszeresen felcsendül hangjuk a Magyar Rádióban. 1996-ben CD-jük jelent meg. Ünnepi eseménye városunknak minden év karácsony előestéjén az énekkar, Szent Kereszt templomban tartott hangversenye. 2002 nyarán Spanyolországban Cantonigros Kórusversenyen I. díjat, valamint különdíjat nyert a Leánykar a női kari kategóriában, II. díjat kapott a folklór kategóriában.
2002-ben a Kardos Pál Pedagógus Énekkar fennállásának 30. évfordulója alkalmából jubileumi hangversenyt adott a Városháza dísztermében. A zsúfolásig megtelt nézőtér közönsége varázslatos estét élt át a kórus jóvoltából.

Részlet a Kossuth ünnepség megnyitójából

Részlet a Kossuth ünnepség megnyitójából

 

Egyre inkább meghatározó szerepet tölt be városunk zenei-művészeti világában a város nem régen alakult fúvószenekara, a Ceglédi Fúvószenekar. Muzsikájuk felcsendül jelentősebb ünnepeink, rendezvényeink alkalmával, de önálló koncerteket is nagy sikerrel mutatnak be. Hagyományt követő hangversenyük az újévet köszöntő hangverseny a Városháza dísztermében, valamint a virágvasárnapi hangversenyük a Kossuth Művelődési Központ Színháztermében. Állandó fellépői a nyáresti- valamint az adventi hangverseny sorozatnak is.

A Ceglédi Fúvószenekar

A Ceglédi Fúvószenekar

 

Cegléd zenei életét színesítik az évente megrendezésre kerülő nemzetközi dzsesszfesztiválok. A Nemzetközi Dobos és Ütős Gálát a dobosok egyik legnagyobb közép-európai seregszemléjét hagyományt követően rendszeresen megrendezik Cegléden, Kármán Sándor szervezésében.

     A város zenei életének üde színfoltjai a zenei tábor, amely júniusban nyitja kapuját. Kiváló muzsikusok érkeznek Budapestről, és lelnek itt otthonra egy hétig azért, hogy a fiatalokat jó hangulatban oktassák a könnyűzene és a dzsessz fortélyaira.

A Nemzetközi Dobos és Ütős Gála

A Nemzetközi Dobos és Ütős Gála szenegáli résztvevője

 

1996 óta városunk hagyományt követően színes, kulturális program keretében megemlékezik Kossuth Lajos szeptemberi toborzó beszédének évfordulójáról. A többnapos rendezvénysorozatra az ország legkülönbözőbb helyeiről érkező kézművesek kirakodóvására, színpadi előadások, katona-zenekarok fesztiválja, borrendek felvonulása, lovas- bemutatók vonzzák a vendégeket, színpompás nyüzsgést teremtve a Szabadság téren és a város utcáin. Ugyancsak erre az alkalomra meghívást kapnak Cegléd testvérvárosai is.

Ceglédi menyegző

"Ceglédi menyegző" - főzőverseny az Eötvös téren

 

2002. évben több napon át tartó, különösen gazdag programmal emlékezett meg a város Kossuth Lajos születésének 200. évfordulójáról, ezáltal is kifejezésre juttatva Cegléd polgárainak Kossuth Lajoshoz fűződő mély tiszteletét. Az ünnepi rendezvények kiemelkedő eseménye volt a Kossuth Múzeum kiállítása, "...nem lelé Honját a hazában..." címmel, valamint Reznák Erzsébetnek, a Kossuth Múzeum muzeológusnak "Kossuth Lajos kilencvenkét éve" című könyvének megjelenése.

 

"Erős akaratnak mi sem áll útjában"- tűzte zászlajára az 1997-ben alakult Cegléd és Vidéke Unghváry László Borrend. A szőlő- és bortermelés hagyományainak újraélesztésén túlmenően rendszeresen tartanak borbemutatókat, borkóstolókat, borversenyeket, előadásokat a városban, díszes felvonulásukkal és avatási ceremóniájukkal színesítve a városi ünnepségeket.

Az Unghváry László Borrend avató ünnepsége

Az Unghváry László Borrend avató ünnepsége

 

« vissza folytatás »

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Aktuális programok

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk