A NŐK DICSÉRETÉRŐL

Miről lehetne dalolni az énekes csalogánynak?

Ki tudna ecsettel rőt hajnalpírt festeni az égre?

Elmondható-e himnusza asszonynak, lánynak

Méltó szóval, vagy nincs kifejezés a dicséretére…

Éltető forrás, hűs fuvallat, laktató gyümölcs, - vagy

Tündérek vagytok tán, kik nekünk sorsot szőnek?

Honnan Bennetek annyi kitartás, és milyen titok hagy

Fárasztó napon is megmaradni vonzónak, nőnek?

Erősek vagytok, mégis törékeny csupor a lelketek;

Rajta férfiönzés, néha rideg közöny sérti a mázat.

Oktalan indulatok tüskéit feledtetni Veletek

Hogyan is tudná egyszeri, mesterkélt alázat?

Feleség és munkatárs, szerető kedves és anya…

Csak Ti tudtok egyszerre ennyi ösvényen járni!

Hogyan is tudná ezt Nektek a gyarló emberfia

Egyetlen napon, egy szál virággal meghálálni?

Hogyan is tudná! Hisz’ adhat ajándékba bármit:

Fényűzést, ruhákat, ékszert; ám semmi mással

Nem mondhat köszönetet a hálás férfinép, mint

Szerelemmel, tisztelettel és őszinte odaadással!

Talmi koronájú nemem holnaptól persze

Faragatlan lehet újra: nem segít, nem enged előre…

Akkor gondoljatok erre a méltató versre, -

Talán jut minden napra egy mosolynyi bók belőle!