Ceglédinfo

Hír, program

Cirkuszvilág Cegléden

2019.04.18. 15:46 [szok] Rovat: Közélet
Cirkuszvilág Cegléden

Évtizedek óta húsvétkor Cegléden, a Malomtó szélen mindig cirkusz ver sátrat a gyerkőcök, és a lélekben örök gyermekek örömére. Így történt ez idén is. Nagyhéten megjelent a lakókocsik és kamionok sora a megszokott helyen és letáborozott a Mr. Gerald Budapesti Nagycirkusz.

Ifj. Károly Ferenc önkormányzati képviselő kérésére április 17-én délután felkerekedtek három elefánttal és kilátogattak a Vörösmarty térre, ahol már jókora sokadalom várta őket. Maatz Kármen Regina igazgatónővel beszélgettünk a ceglédi fogadtatásukról, az elefántokról és természetesen a műsorról.

 

- Mitől ilyen ráncosak az elefántjaik, már nagyon vének, vagy talán a soványságtól lötyög rajtuk a bőr?

 

- Már ráncosan születnek az ázsiai és az afrikai elefántok egyaránt. Szó sincs soványságról, ha tehetnék, egész nap ennének. Naponta elfogyasztanak egy nagy kőrbála szénát, kiegészítve jó sok répával és almával. Több mint két mázsa táplálékot és több mint egy hektó vizet fogyasztanak 24 óránként. Jó néhányan kérdezték, hogy miért van lánc az agyarunkon. Védjük őket, hogy ne tudjanak oszlopokat, fákat az agyaruk közé fogni, mert az könnyen megrepedhet, akár el is törhet.

 

- Mióta vannak cirkuszban elefántok és hol használják még a munkájukat?

 

- Amióta cirkusz működik a világon, azóta szerepelnek benne ezek az okos óriások. A Monte Carlban rendezett 42. Nemzetközi Cirkuszfesztiválon kapott dzsekimen másolatban lévő festményen is láthatók, s a kép az 1700-as években készült. Az ókorban ezek a vastagbőrű állatok korabeli tankként szolgáltak például Hannibál hadseregében, aki még az Alpokon is átkelt velük. Nepáltól Kenyáig sokukat háziállatként tartják, és a fakitermeléseken dolgoznak. De például, Nepálban turistákat is szállítanak az őserdőben a hátukra erősített nagy kosarakban, az indiai Dzsaipurban pedig szépen kifestett elefántok hátán is eljuthatunk a maharadzsa város fölé emelkedő palotájába. Thaiföldön különleges rendelet, hogy a fehér elefántok kizárólag a király tulajdonában lehetnek. Ha rátalálnak egy albínóra közülük, azonnal elszállítják az uralkodó vadaskertjébe.

 

- Mióta dolgoznak együtt elefántokkal?

 

- Munkám során több cirkuszban is találkoztam velük. Nálunk ez a szezon az első, amikor elefántok is fellépnek a porondon. Néhány hete csatlakozott hozzánk Roland Spindler a még fiatal, vagy alig középkorú 30, 28 és 25 esztendősek. A Spindler család az egyik leghíresebb és legnagyobb, több generáció óta vadállatokkal, illetve idomítással foglalkozó cég Németországban. Vannak például fókáik és lovaik is. Spindler úr fia szintén elefántidomár.

 

- Milyen volt a ceglédi fogadtatásuk?

 

- Nagyon megdöbbentem, amikor a fiúk mutatták, hogy jószerével még be sem rendezkedtünk, máris két ceglédi Facebook portálon is rágalmaztak bennünket, hogy éheztetjük és kínozzuk az elefántokat. Különösen felháborít, hogy pont nekik tisztességes pénzt fizettünk, a műsorunk hirdetéséért. Hazánkban, de Németországban is rendkívül szigorú rendeletek szabályozzák az állattartás és idomítás szabályait, amit rendszeresen ellenőriznek a hatóságok. A szabályok megszegőit súlyos pénzbírsággal, vagy akár a működési engedély bevonásával büntetik. Szörnyű, hogy egy hozzá nem értő ember buta rosszindulatával ellenséges hangulatot keltett ellenünk, úgy hogy bennünket eszébe sem volt megkérdezni a gyalázatos vádaskodás előtt. Gondolkozom rajta, hogy bepereljem őket üzleti hitelrontásért. Még szerencse, hogy sok hozzászóló kiállt mellettünk. Különösen nagyszerű volt átélni ma délután az üdvrivalgást, amivel a Vörösmarty téren összesereglett tömeg fogadta az ormányosainkat. Akik ugyanúgy, mint a porondon békésen fogadták a nyüzsgő tömeget. Mi több kézből etethették őket sárgarépával azok, akik vállalkoztak rá. Az éheztetett megkínzott állatok rátámadtak volna a tömegre. Ennyit a rosszindulatú, olvasóhajhász bulvárfirkászokról.

 

- Néhány szót a műsorról…

 

- Többek között Európában egyedülálló francia-olasz koprodukcióban bemutatott íjászok mutatkoznak be a porondon. Tíz méter magasban forog Fernandó a halálkeréken. Bámulatos a fríz lovak produkciója. Az Európa szerte ismert, közkedvelt bohóc Mr. Gerald, könnyesre nevetteti a közönséget, és különlegességként bemutatja a világ legkisebb pónilovát. Fellépnek több cirkuszfesztivál díjnyertes illuzionistái is az eladáson. A hazai cirkuszvilágban egyedülálló fény és hangtechnikánk pedig biztos, hogy mindenkit bámulatba ejt. Többet nem árulok el, jöjjenek és nézzék meg a manézsban!

 

- Meddig maradnak és merre tovább?

 

- Húsvétvasárnap délután a háromórás előadás után szedjük a sátorfánkat és irány Jászberény!

 

Kőhalmi Dezső

Értékelés: 4.8/5

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            
Hirdetésszervezés

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk