Néha az ember a munkája miatti leterheltség, rossz mosógép, betegség vagy különleges kezelést igénylő ruha miatt rákényszerül arra, hogy tisztítóba vigye a ruháit. A szolgáltatók tudják a dolgukat, elviszik/átveszik a ruhát, az ember fizet, kitisztítják a ruhát és visszaadják. Akármelyik városban is vettünk igénybe ruhatisztítást, nem volt semmi gond vele, egyetlen ceglédi ruhatisztító kivételével.

Történt, hogy a múlt héten ruhatisztítást rendeltem, el is vitték azzal, hogy majd következő héten szerda körül szólnak, ha kész lehet, hogy el is hozzák. Még adtam fáradozásaiért egy kedves munkatársnak. Biztos, ami biztos adtam a ruhák mellé drótvállfákat is, mert tudtam, hogy az öreg üzlettulajdonos morogni szokott ha az ő filléres vállfáin kell visszaadnia a ruhákat, mert az neki költség. Ilyennel mondjuk még nem találkoztam egyik ruhatisztítóban sem, a vállfákon visszaadás ugyanis a normál ügymenet része, senki nem morog érte. Úgy voltam vele, mindegy, mindenkinek lehet valami saját nünökéje. Nos szerdán nem telefonált senki, nem baj türelmes vagyok, néhány nap azért nem a világ.

Ellenben másnap csütörtökön, miután a napi munkába ingázásban már Budapestre értem felhívott az öreg üzlettulajdonos, hogy ő ma végleg bezárja az üzletet és ötig vigyük onnan a kész ruhákat. Visszakérdeztem, hogy jól értem-e, hogy most hív hogy a mai napon ő bezárja az üzletet és mivel én Budapesten dolgozom, 5-ig kerítenem kell valakit, aki elmegy, hogy visszakapjuk a ruháinkat. Mire jött a kioktatás, hogy igen ő elmegy Ceglédről és ő nem viszi el senkinek a ruhákat, ellenben jó lesz sietni, mert holnap reggel már jönnek a festők az üzlethelyiségbe az új bérlő igényei miatt. Megmondtam neki, hogy igen nehéz helyzetbe hozott, hiszen én nem vagyok Cegléden. Mire megdöbbenésemre jött a kérdés, hogy miért én mit dolgozom. Megmondtam neki, hogy erről ne beszéljünk, nem ez a lényeg, hanem az, hogy meg kell oldanom ma, hogy valaki elmenjen a ruhákért. Erre a válasz az volt, hogy igen, de esetleg elmehetek majd értük egy másik városba, de nem lenne jó, ha ezért összegyűrődnének a ruhák. A burkolt túsztárgyalássá váló beszélgetést lezártam azzal, hogy még visszaszólok, ha találok valakit aki elmegy a ruhákért.

Szerencsémre egy nagyon kedves ceglédi futárt el tudtam érni, aki vállalta, hogy miután végzett az aznapi útvonalával, bemegy a ruhákért. Megörülve felhívtam az öregurat, hogy elintéztem ekkor és ekkor megy érte egy futár. Arról nem beszéltem, hogy ez nekünk extra költség, hogy így kezelik a vevőket. Ekkor kérdezte meg az öregúr, hogy min fogjuk elvinni a ruhákat, vállfán? Majd elkezdődött a kioktatás undorító stílusban, hogy az neki fogyóeszköz és drága és ő nem ad vállfát, hozzunk. Itt durrant el az agyam nem függetlenül attól, hogy a főnököm közben már türelmetlenül várta, hogy átküldjek neki valamit, amin éppen dolgoznom kellett volna. Megmondtam a ruhatisztítós öregúrnak, hogy ne idegesítsen tovább, felháborító, amit művel, most intéztem el a problémát, amit okozott nekem erre a további problémáival áll elő, miközben a munkámmal kéne foglalkoznom. Idegességemben el is felejtettem emlékeztetni arra, hogy a vállfákat egyébként is én adtam. Felhívtam a figyelmét arra, hogy van jogi út is arra, amiket csinál, mire vitatkozott, hogy nem nincs és elmondta, hogy én tehetek az egészről, mert nem mentem el érte tegnap. Megmondtam neki, hogy ők mondták, hogy majd szólnak, nem szólt senki. Az öregúrnak mindenre volt válasza és természetesen ő semmiről nem tehet, a másik munkatárs már nem dolgozik ott. Megmondtam neki, hogy nem érdekel semmi, adja oda a futárnak a ruhákat valahogy és felejtsük el egymást, felháborító, amit művel. Ő szokás szerint kikérte volna magának, de rácsaptam a telefont.

Soha, sehol nem volt még ilyen felháborító "kiszolgálásban" részem egyik ruhatisztítóban sem. Mi ebből a tanulság? Először is talán érdemesebb lett volna a sokkal professzionálisabb Kristály tisztítóba vinni a ruhákat, ezt megtanultuk. Másodszor pedig úgy látszik időnként a régi "mesterek" közül sem mindenki a vevőközpontúságban és a jó hírnév iránti felelősségben szocializálódott. Ők azok, akiknek mindig van valami morognivalójuk az ügyfélről, ők azok, akiknek a vevő legyőzendő ellenség és ők azok, akik a vevő előtt szidják a saját munkatársukat (megtörtént ez is). Általában ezek az emberek jegyzik meg sokszor savanyúan, hogy nem megy jól az üzlet, ez csak rabszolgamunka és mások - akik természetesen mind kóklerek - elveszik tőlük a munkát. Szerencsére itt van velünk a többség. Az a sok kedves futár, piaci árus, üzlettulajdonos és bolti eladó, akik Cegléden dolgoznak és akik miatt többek között élhetőbb egy ilyen kisváros, mint például Budapest. Örülhetünk, hogy az esetek többségében velük találkozunk.