Január 27-én szélvédő üveg javításra a ceglédi Tesco parkolójába igyekeztem, mivel ott "rendel" az üveges szaki. A város központjában jártam, amikor kiderült, hogy defektes az egyik első kerék és akkorra elengedte az összes levegőjét. Felhívtam Rupp Zoltánt, aki a szélvédő javítást előző nap vállalta, így a megváltozott helyszínen találkoztunk. Nem kerékcserében egyeztünk ugyan, mégis az érkezésekor azonnal azt kérdezte, van-e pótkerekünk, emelőnk és kulcsunk. Nekiállt a kerékcserének, de a csavarok makacskodtak erősen. Hiába kaptunk a Gyarmati udvarban dolgozó, kulcsmásoló Vukovics Józsitól csavarlazítót és másik kerékkulcsot, a projekt nem haladt. Ekkor már a gumist is fel kellett telefonálni, hisz a baj egyre több lett. A Roli Gumi Kft. Malomtó széli műhelyében a család több autóját is kezelték korábban, ezért ismét őket választottam. Tizenöt perc múlva elkészült a szélvédő javítás, és akkorra Zsolt is megjelent, a megfelelő szerszámokkal és szaktudással. A pótkereket feltette, a defekteset pedig elvitte javításra.
Ezúton mondok köszönetet mindhárom vállalkozónak, a szakembereknek, akik a bajban késedelem nélkül segítettek! Megbízhatóságuk, együttérző és rugalmas hozzáállásuk, valamint jól végzett munkájuk alapján bátran ajánlom a megnevezett szolgáltatókat mindenkinek.
(L.Á.)
Hé | Ke | Sz | Cs | Pé | Sz | Va |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
29 | 30 | 31 |
Jelenleg
nincsenek
programok...