Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Új jegyző Csemőben

2019.02.08. 14:50 Rovat: Közélet
Új jegyző Csemőben

Dr. Kovács Tímea lett Csemő új jegyzője. Ezentúl ő fogja Tóth János helyett ellátni a település jegyzői feladatait. Kovács Tímea úgy fogalmazott: önkormányzati vezetőként fontos számára, hogy ismerje a település sajátosságait és az embereket, hiszen ez a hatékony munkavégzés záloga.

Kedves Csemőiek!

Engedjék, meg hogy bemutatkozzam. 

Dr. Kovács Tímea vagyok, 2019. február elsejétől én látom el a település jegyzői feladatait.

 

Örömmel tölt el, hogy elnyertem ezt az állást, mivel diplomám megszerzése óta (az ELTE Állam- és Jogtudományi karán 2002-ben) a lakossági ügyintézés volt a kedvenc területem. Ennek megfelelően választottam korábbi állásaimat is, és szereztem tapasztalatot először irodavezetőként, majd aljegyzőként Albertirsán. Gyermekeim születését követően pedig szociális- és gyámügyekkel foglalkoztam a Ceglédi Járási Hivatalban.

 

A mai gyorsuló világban elengedhetetlen, hogy tudásunkat, képességeinket folyamatosan fejlesszük. Hiszek az életfogytig tartó tanulásban és folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, szakterületeket, melyeket elsajátítva egyre magasabb színvonalú munkát nyújthatok. Ennek szellemében ingatlanforgalmazási szakjogász képesítést (2006), jogi szakvizsgát (2012) és anyakönyvvezetői szakvizsgát (2013) is szereztem.

 

Jelenleg férjemmel és gyermekeimmel együtt Albertirsán élünk. Férjem közgazdászként dolgozik Budapesten. Gyermekeink hármasikrek, két kislány és egy kisfiú. A gyerekek tavasszal lesznek háromévesek, és napi szinten gondoskodnak arról, hogy az unalom messze kerülje házunkat.

 

Munkám során számomra a legfontosabb, hogy emberekkel foglalkozhatok, segíthetek problémáik megoldásában. A jegyzői munkámban folyamatos kihívásoknak felelhetek meg. Az anyakönyvvezetést pedig azért választottam, mert egy olyan örömteli esemény részesének lenni, mint egy esküvő, még a sokadik a házasság megkötése után is olyan pozitív és örömteli élmény, melyet sosem tudok megunni.

 

Önkormányzati vezetőként fontos számomra, hogy ismerjem a település sajátosságait, az embereket, hiszen itt helyben, ez a hatékony munkavégzés záloga. A legfontosabb a hozzám forduló emberek bizalma és elégedettsége. Hiszem, hogy a meglehetősen sokrétű jegyzői munka középpontjában az ügyfélnek kell állnia, hiszen ő az, akinek érdekében a közigazgatási tevékenység megvalósul, a hivatali munka értelme és célja a helyben lakók komfortérzetének növelése. Fontos, hogy a lakosok elégedettek legyenek a hivatal dolgozóinak munkájával és problémáik a lehető leghamarabb, minél rugalmasabban és ügyfélbarát módon kerüljenek megoldásra.

 

Munkámat ezek szellemében fogom itt is végezni!

 

Dr. Kovács Tímea 

   jegyző

 

Forrás: csemo.hu

Értékelés: 5/3

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk