Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Több ügyben is felelnek ma Cegléden

2021.09.24. 16:15 Rovat: Kékfény | Forrás: www.cegled.hu
Több ügyben is felelnek ma Cegléden

A Ceglédi Járási Ügyészség ma három ügyben állít bíróság elé elkövetőket, különböző bűncselekmények elkövetése miatt.

 

(Fotó: police.hu)

Az első ügyben az elkövető 2021. augusztus 26-án úgy vezette Kocséron gépkocsiját közúton, hogy előtte már három esetben is eltiltották a járművezetéstől szabálysértési eljárásban. Neki járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt kell felelnie.

 

A második ügyben a vádlott 2021. augusztusának közepén albertirsai ingatlanjának kerítése mellett, a szomszédban játszó három kiskorú leányt próbálta a kerítéshez közelebb csalni, miközben először csak simogatta nemi szervét, majd önkielégítést is végzett. Terhére szeméremsértés bűntettét rója az ügyészség.

 

A harmadik ügy elkövetője 2021. augusztus 7-ről 8-ra virradó éjszaka munkáltatójával történt veszekedést követően gyújtotta fel annak ceglédi telephelye mellett tárolt széna és szalmabálákat. A férfi magatartása folytán majdnem ezer bála égett el, amellyel közel kilencmillió forintos kárt okozott a vállalkozásnak. Őt jelentős kárt okozó rongálás bűntettével vádolja az ügyészség.

 

A terhelteket a Ceglédi Járási Ügyészség ma gyorsított eljárásban állítja a Ceglédi Járásbíróság elé.

 

(Ügyészség sajtóközlemény)

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk