Előző cikkünkben beszámoltunk arról, mire számíthatnak a térségben bérlés illetve vásárlás előtt állók. Mostani írásunkban az idei árváltozásokat hasonlítjuk össze az előző év adataival, a környéken eladó ingatlanok alku előtti átlagos árainak segítségével. Drágultak, vagy olcsóbbak lettek a négyzetméterek, mint tavaly ilyenkor? Milyen ütemben változtak az árak? Cikkünkből kiderül.
Itt vásárolhat házat 150 ezer forint alatti négyzetméter áron
A Cegléden és környékén jellemző átlagos kínálati négyzetméter árakat összesen tíz település esetében vizsgáltuk meg. A meghirdetett téglalakások esetében Cegléd mellett az albertirsai, a nagykőrösi, valamint a szolnoki ingatlanokat vettük figyelembe, míg a családi házak kínálatának vizsgálatába további hat településen - Törtelen, Abonyban, Nyársapáton, Tápiószentmártonon, valamint Ceglédbercelen és Lajosmizsén eladó házakat vontuk bele.
Az Ingatlannet.hu februári statisztikái alapján az említett tíz település közül legolcsóbban Tápiószentmártonon, 146 ezer Ft/m2-es átlagos áron lehetett családi házhoz jutni, míg a legmagasabb árakat Albertirsán találjuk, itt ugyanis átlagosan 302 ezer forintot kérnek egy négyzetméterért.
60 ezer forinttal kell többet fizetni négyzetméterenként, mint tavaly ilyenkor
A legnagyobb mértékben ugyanakkor Lajosmizsén drágultak a használt házak. 2020 februárjához képest ugyanis az idei év azonos hónapjában négyzetméterenként 60 ezer forinttal kérnek el többet ezekért az ingatlanokért, amely csaknem 28%-os áremelkedésnek felel meg. 278 ezer Ft/m2-es átlagos árukkal ugyanis a Bács-Kiskun megyei város családi házai a vizsgált települések ingatlanjai közt a harmadik legdrágábbak.
Albertirsa után a szomszédos megye székhelyén, Szolnokon kell a legmagasabb árat, 298 ezer Ft/m2-t fizetni ezekért az ingatlanokért. Mindkét város esetében szintén nagy arányú áremelkedés következett be egy esztendő alatt - idén februárban előbbi településen 40 ezer forinttal, azaz 15%-kal, míg Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyén majdnem 24 ezer forinttal, azaz 8,8%-kal kérnek többet az eladásra kínált házak négyzetméteréért.
Több mint ötödével drágultak a négyzetméterek Törtelen
Szintén nagy arányú drágulás figyelhető meg Törtelen. A Pest megyei községben eladásra kínált használt házak négyzetméterenként 22,5%-kal, és csaknem 44 ezer forinttal kerülnek többe a februári adatok alapján, mint egy évvel ezelőtt. Ez a különbség egy, a CSOK legmagasabb összegű igénybevételekor támasztott alapterületre vonatkozó követelményt is kielégítő 60 négyzetméteres használt ház megvásárlásának esetén 2,6 millió forinttal magasabb vételárat jelent.
Volt, ahol csökkentek a négyzetméter árak
Cegléden 4,5, Tápiószentmártonon pedig 1,7%-kal lettek olcsóbbak a használt házak. 2020 februárjához képest ezek az ingatlanok négyzetméterenként tehát rendre 10 ezer, illetve 2,5 ezer forinttal kerültek kevesebbe idén februárban.
A nagykőrösi családi házak esetében pedig az egy esztendő alatti mindössze fél százalékos áremelkedést stagnálásnak tekinthetjük. A Pest megyei városban ugyanis egy év alatt csupán 900 forinttal lett magasabb az átlagos négyzetméterár. Egy évvel korábban ugyanakkor - 2019 és 2020 februárja közt - 19%-os áremelkedés jellemezte a helyi használtház-piacot.
A téglalakások árai
Az eladásra kínált téglalakások között épp a nagykőrösi lakások árai változtak a legnagyobb arányban - 30%-kal, azaz négyzetméterenként átlagosan 82 ezer forinttal kellett magasabb árat fizetnie annak, aki idén februárban szeretett volna téglalakáshoz jutni a fővárostól kb. 80 kilométerre fekvő alföldi városban.
A legmagasabb árszintet a lakások esetében is Albertirsán találhatjuk, 448 ezer Ft/m2-es átlagos áraival, annak ellenére, hogy az egy évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva valamelyest - kevesebb, mint fél százalékkal - csökkent. A következő Cegléd, 434 ezer Ft/m2-rel, ahol 10%-kal drágultak tavaly február óta ezek az ingatlanok.
Szolnokon átlagosan 400 ezer, a már említett Nagykőrösön pedig 350 ezer forintot kell fizetni a használt, téglaépítésű lakások négyzetméteréért.
Hé | Ke | Sz | Cs | Pé | Sz | Va |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 |
Jelenleg
nincsenek
programok...