Mi határozza meg, hogy az adott személy a társadalom mely szegmensében helyezkedik el?

Dr. Rigó Róbert: Szinte az összes magyarországi szociológiai vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy a legalapvetőbben két tényező határozza meg a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyet: az első az iskolai végzettség, a második pedig a lakóhely típusa. A szülők iskolai végzettsége nagyon komoly összefüggést mutat gyermekeik iskolai teljesítményével. Az elmúlt években készült összes PISA-vizsgálat - amely vizsgálja a szülők szociokulturális hátterének és gyermekeik kompetenciateszten elért eredményeinek összefüggését - kimutatta, hogy minden OECD tagország közül hazánk az, ahol a legerősebben meghatározó a gyermek iskolai teljesítményében a szülő iskolai végzettsége. Kézenfekvő: az iskolai végzettség meghatározza a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyet, a magasabb iskolai végzettség magasabb jövedelemmel párosul(hat), és emellett az adott személynek kisebb az esélye a munkanélküliségre, illetve nagyobb eséllyel vesz igénybe, illetve birtokol kulturális, informatikai stb. tartalmakat, eszközöket.

Hogyan hatottak a járványügyi intézkedések a romák, a mélyszegénységben élők oktatására? Hogyan élték meg a különböző településeken? Érdemes górcső alá venni a települések szegregátumait is. (pl. Cegléd, Ugyer városrész) Mit lehet erről tudni?

R.R.: Minél nagyobb településeket nézünk, annál magasabb a felsőfokú végzettségűek, az elit státuszba tartozók aránya. Míg a kisebb településeken - amelyekből Magyarországon elég sok van: 3200 településből több, mint ezer település 500 fő alatti -  csonka társadalmak élnek, ugyanis ezek jó részében a középosztályba tartozók száma igen  alacsony, azaz ezeket a falvakat javarészt leszakadó, a társadalom peremén élő emberek, esetenként túlnyomó részben romák lakják. Ha ezt az egészet összevetjük a koronavírus okozta helyzettel, és mellétesszük a társadalmi hierarchiát befolyásoló tényezőket, egyértelműen láthatjuk, hogy az informatikai eszközökkel való ellátottság összefügg a szülők iskolai végzettségével. A szegényebb családokban az informatikai eszközök közül elsősorban okostelefont birtokolnak, ami nem a legalkalmasabb, oktatásban alkalmazható eszköznek számít. Ugyanez a szélessávú internet lefedettséggel összefüggésben is elmondható. Nyilván sokkal elérhetőbbé vált mára, mint 5-10 évvel ezelőtt, az árak sokkal kedvezőbbek lettek és jelentősen növekedett a lefedettség is, de a kis települések és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esetében ez is jóval nagyobb probléma, mint a jobb módú családokban. Látható, hogy a digitális oktatáshoz történő hozzáférés is erősen összefügg a társadalmi hierarchiában való elhelyezkedéssel.

Fontos hozzátenni még azt is, hogy a roma családoknál jellemző a több gyermek, amely szükségessé tenné a gyermekenkénti informatikai eszköz birtoklását is. Ezen a ponton világossá válik, hogy ezeknek a szegényebb családoknak esélyük sem volt arra, hogy a digitális oktatásba bekapcsolódjanak, mert - ilyen formán - lehetőségük sem volt rá.

Itt szükséges megjegyezni azt az el nem hanyagolható tényt is, hogy a digitális oktatás optimális működéséhez - nem csak a romák, de a többségi társadalom esetében is - szükséges a szülői jelenlét - illetve minél kisebb a tanuló, annál fontosabb ez a tényező, és ebben az esetben is az iskolázottabb szülők gyermekei kaptak otthon több és elmélyültebb segítséget.

Dr. Szinger Veronika: Az eszközökön és a szülői segítségen túl az sem mindegy, hogy az iskola és az iskola pedagógusai mennyire tudtak alkalmazkodni ehhez a helyzethez. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy szerteágazó megoldások születtek és nagyon eltérő volt az alkalmazkodás és a rugalmasság mértéke is. Ha belegondolunk abba, hogy sajnos nagyon sok olyan roma származású kisgyerek van, aki hátrányos helyzetű település, a szegregáció spiráljába belekerült iskolájában tanul, ahol nem megfelelő az eszközellátottság, illetve nem feltétlenül a legjobb pedagógiai programok szerint dolgoznak az esetleg kevésbé felkészült pedagógusok, akkor a hátrányhoz még az is hozzájárul, hogy ezek az iskolák nem feltétlenül tudtak segíteni abban, hogy minél hatékonyabb legyen az ő otthoni tanulásuk.

R.R.:  Nagyon váratlanul ért ez a helyzet mindenkit. Nyilván, lehetne az egy tudatos program, hogy a digitális oktatást a mostaninál egy jóval magasabb színvonalon folytassuk, és van is ennek létjogosultsága, csak ennek először meg kell teremteni az eszköz-, és a módszertani hátterét, mind a pedagógusok, mind a gyerekek vonatkozásában. Az is óriási probléma volt ebben az időszakban, hogy sok pedagógusnak sem volt meg a szükséges infrastrukturális háttere ehhez a tanításhoz.

Milyen kitörési lehetőségeik vannak azoknak a gyerekeknek, akik mélyszegénységben élő családba születtek? Mekkora a tanulási hajlandóság és a munkahellyel rendelkezők aránya ebben a csoportban?

R. R.: Magyarországon nagyon régi tehertétel, hogy a cigányság leszakadt és hogy a cigányságot valamilyen módon integrálni kellene a többségi társadalomba. Már a közép- és újkorban is a társadalom peremén éltek. De ez nem magyar sajátosság, ez így van egész Európában. Magyarországon az utóbbi években nőttek az átlagbérek, a munkanélküliség csökkent, emelkedett a foglalkoztatottak aránya. Elmondható, hogy ez a romákra is igaz, tehát Magyarországon a korábbihoz képest, a munkaerőpiacra is sokkal inkább be tudtak kapcsolódni. A romák körében a jövedelmi szegénység erősen csökkenő tendenciát mutat: míg 2014-ben 2/3-uk volt jövedelmi szegény, 2017-ben ez az arány 50% alá csökkent. (A többségi társadalom viszonylag stagnáló, 12-13%-os arányához képest.) A jövedelmi szegénység csökkenésének nyilvánvaló oka, hogy Magyarországon inkább munkaerőhiányról beszélhettünk az utóbbi években, mintsem nagyarányú munkanélküliségről. És míg a cigányság a 2010-es évek első felében inkább a közmunka programokba tudott bekapcsolódni, az utóbbi években egyre inkább lehetőségük volt vidéken a mezőgazdasági idénymunkákba, illetve városokban a különböző, alacsony iskolai végzettséget igénylő, főleg összeszerelő, szalag melletti munkákba bekapcsolódni. Ez az utóbbi évek nagyon komoly eredménye. A

zonban, ha ezzel összefüggésben megnézzük az iskolai végzettségük alakulását, ott nagyobb problémával szembesülünk. Ezen a területen semmiféle javulás nem érzékelhető: az utolsó adatok is azt mutatják, hogy a már felnőtt korú romák körében nagyon magas (80% körüli) a legfeljebb 8 általános iskolai végzettséggel bírók száma. Ez a cigányság döntő részét predesztinálja, és ezzel nagyjából a társadalmi hierarchia legalsó csoportjaiban tudnak elhelyezkedni. Az szintén nagyon szomorú, hogy ha a korai iskolaelhagyók számát nézzük, akkor azok közt továbbra is 60-65% környékén van a romák aránya.

Sz. V.: Amit egyértelműen láthatunk, hogy egyentantervvel, egyentankönyvekkel, frontális óratervezéssel, hagyományos pedagógiai módszerekkel nem biztos, hogy sikerül olyan csoportoknál eredményt elérnünk, ahol az egyéni bánásmód lenne a célravezető. Szeretek kiindulni olyan jó, vagy ígéretes gyakorlatokból, amelyek azt bizonyítják, hogy van megoldás. Az oktatás kiugrási lehetőség, de nem a hagyományos iskolai módszerekkel. Az egyetemi éveim alatt a Gandhi Gimnáziumban dolgoztam, (amely egy cigány nemzetiségi gimnázium), ahol nagyon sokat tanultam az akkori igazgatótól, Bogdán Jánostól, illetve feleségétől, Csovcsics Erikától.

Csovcsics Erika célja az, hogy ne legyenek szegregált iskolák, hanem az együtt nevelés valósuljon meg mindenekelőtt az iskoláztatás elemi fokán, az érzelmi intelligencia és a szociális kompetenciák fejlesztésével. Alternatív pedagógiai programok kidolgozásával és alkalmazásával neki és munkatársainak például sikerült egy állami fenntartású, de halálra ítélt oktatási intézményből jól működő iskolát varázsolni, ahol együtt tanultak a jó helyzetben lévő gyerekek a leszakadt, hátrányos helyzetű családok gyerekeivel. A módszer következtében kezdtek egyre jobb eredményeket elérni, ami legelőször abban nyilvánult meg, hogy szerettek a gyerekek iskolába járni. Az élménypedagógia eszközeit használták, amellyel sikerélményhez juttatták az oda járó gyerekeket. A hagyományos óratervezés, az elavult módszerek sajnos sok esetben korai iskolaelhagyáshoz vezetnek, éppen ezért szükséges olyan új, innovatív megoldások bevezetése, mint például a hejőkeresztúri KIP-es program működtetése, ahol igyekeznek felszínre hozni a gyerekek rejtett képességeit. Az integrált nevelés során együtt tanulnak a különböző képességű és hátterű gyerekek, akik segítenek egymásnak, mert érzik, hogy felelősséggel tartoznak a közösség tagjaiért. A jobb képességűek támogatják a gyengébb képességűeket, ezáltal az ő készségeik is fejlődnek, (szociális és verbális készségeik mindenféleképpen) ugyanis a saját szintjükön próbálnak ilyenkor módszereket találni arra, hogy hogyan tudnák megmagyarázni a társuknak, amit az nem ért. Kutatási eredmények támasztják alá, hogy amikor lehetőséget teremtünk a gyerekek számára, hogy egymástól tanuljanak a kortárs csoportokon belül, akkor az a tanulási folyamat nagyon hatékonynak bizonyul.

R. R.: Cegléd környékén is van iskola, ami ilyen módszerrel működik. Nagyon nyitottnak kell lenni és keresni a megoldásokat, mert ami máshol működik, azt egy picit a saját képünkre formálva itt is életre lehet hívni. Láthatjuk, hogy ezekkel a módszerekkel lehet eredményt elérni. Azokkal a metodikákkal, amelyekkel a szülőnek, nagyszülőnek sem ment a tanulás, nagy eséllyel a következő generáció sem fog boldogulni.

Talán a többség nem is gondol bele, hogy a kisebbségi csoportok oktatása, nevelése milyen jelentős hatással van a társadalom egészére. Az ugyeri, javarészt romák látogatta iskola életében a következő tanévtől jelentős változás áll be, ugyanis a tankerület átadja a most még a Várkonyihoz tartozó tagintézményét a Hit Gyülekezete számára. Vajon a fenntartó személye befolyásolja az oktatás minőségét? Rosszabb kilátásai vannak annak az iskolának, amely a tankerület fennhatósága alatt működik? Mennyiben javul a városrészben élő, és az ugyeri iskolába járó gyerekek helyzete a fenntartóváltás következtében? A következő részben a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnökét, Jakab Istvánt, a körzet önkormányzati képviselőjét, Tarr Feliciánt, valamint a tagintézmény jelenlegi vezetőjét kérdezem tapasztalataikról.