Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Szelektív ceglédi tájkép - A hulladékgyűjtő szigetek

2020.02.10. 10:58 Rovat: Közélet
Az utolsó, elszállításra váró konténerek

Megszűnik az utolsó szelektív sziget is a városban.  Így határozott a ceglédi testület, miután a terület környezetével és az edények használatával kapcsolatban sok panasz érkezett az illetékes személyekhez. Ahogy a körzetben több megkérdezett lakó is fogalmazott: a kukákat sokan nem voltak hajlandóak rendeltetésszerűen használni, vegyesen dobták bele a hulladékot. A környezete balkáni állapotokat tükrözött, ott a leselejtezett ágytól, az elhullott állatokig mindentől megszabadultak. 

Természetesen, ez a lépés azoknak okozza a legnagyobb bosszúságot, akik a konténereket rendszeresen és rendeltetésszerűen használták. Őket ugyanis a feladathoz felnőni képtelen társadalmi réteg megfosztotta ettől a lehetőségtől. Mit lehet tenni azoknak a lakóknak, akik továbbra is szelektíven gyűjtenének? Megkerestük az ügyben azokat a képviselőket is, akiknél most szűnik meg a sziget: mit gondolnak, miért volt erre szükség?


Hegedűs Ágota, az 1-es körzet képviselője elmondta: a lakóközösségek kérték ezeknek a pontoknak, ebben a formában történő megszüntetését, valamint szándékukat aláírásgyűjtéssel is alátámasztották. A hulladék szelektív gyűjtésére a jövőben is lesz lehetőség, ugyanis az érintett közösség kérte a lakóépület, eredetileg erre a célra kijelölt helyiségébe történő szelektív edényzet elhelyezését, amelyet a DTKH-val történő egyeztetés után rendelkezésükre is bocsájtanak.

 

A másik képviselő, Rimóczi Gábor arról tájékoztatott, hogy a körzetében élő lakosság - a kertes házban élőkhöz hasonlóan - sárga zacskókba gyűjtheti ezentúl a hulladékot. Hegedűs Ágota igényét fejezte ki egy helyi rendelet megalkotására, amely az ingatlantulajdonosokat kötelezi a szemétszállítási szerződés megkötésére, így amennyiben az ingatlanban bérlő él, abban az esetben is megoldott lenne a hulladék elszállítása.

 

A szelektív gyűjtés nem terjed ki az üveghulladékra. Az alpolgármester ez irányú kérdésünkre elmondta, hogy az üveggyűjtő konténerekkel is hasonló probléma volt hosszútávon, akárcsak a hagyományos szelektívvel: vegyesen dobták bele a feleslegessé vált dolgokat, és sajnos megtörtént, hogy bomló állati maradványokat is találtak benne. A jövőben is negyedévente tervezik kihelyezni az üveggyűjtő konténereket, a város négy pontján: a Szabadság téren, a Gubody parkban, a Vörösmarty téren és a Bajcsy-Zsilinszky téren. Ezekbe egy hétig lehet elhelyezni a felesleges üveget.

Szomorú tény, hogy a lakosság egy része még nem nőtt fel a környezettudatos életvitelhez. Ők nem csak a környezetet terhelik az esetleges szemeteléssel, de mint látható, az újdonságokra, környezetvédelemre nyitott embertársaikat is nehéz helyzetbe hozzák. Érdemes lenne kívülállóként tekinteni a lakókörnyezetünkre: milyennek látja Ceglédet egy másik településről - ne adj’ Isten - országból idelátogató személy? Tényleg azt szeretnénk, hogy ilyen benyomásokkal távozzon? Ha nem, mi mit tehetnénk még a környezetünkért?

 

Szöveg és kép: Obrácz-Nagy Ágnes

Értékelés: 5/2

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk