Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Rendőrkézen a gépkocsifeltörő

2019.11.25. 10:59 Rovat: Kékfény
 
Fotó: police.hu

A nagykőrösi rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták azt a férfit, aki három autót tört fel Nagykőrösön és Komáromban.

 
 

A nyomozás adatai szerint a 45 éves férfi 2018 decemberében, valamint 2019 júliusában és novemberében Nagykőrösön és Komáromban három utcán parkoló gépkocsit feltört. A férfi a járművekből személyes okmányokat, iratokat, készpénzt, pénztárcát, táskát és mobiltelefont tulajdonított el. Az esetekről a sértettek feljelentést tettek a rendőrségen. A nagykőrősi rendőrök az ügyben végzett széleskörű adatgyűjtés alapján azonosították a bűncselekmények feltételezett elkövetőjét.

 

A rendőrök a 45 éves férfit 2019. november 19-én délután a Nógrád megyei Bujákon elfogták, majd a Nagykőrösi Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.

 

Ellene az eljárást a Nagykőrősi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja.

 

Forrás: police.hu

Értékelés: 5/1

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk