Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

"Ölbe tett kézzel nem zárkózik fel az agglomeráció, tenni kell érte!"

2019.11.08. 18:32 Rovat: Közélet
"Ölbe tett kézzel nem zárkózik fel az agglomeráció, tenni kell érte!"

Ezen a héten zajlott az évente megrendezett Országos Urbanisztikai Konferencia Budapesten. A rendezvényen előadást tartott többek között a Miniszterelnökség agglomerációs fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára és Szebeni Dávid ceglédi származású közgazdász is. Elhangzott: a települések vezetése nagyban felelős azért, hogy ekkora különbségek vannak a fejlődési utakban.

Szebeni Dávid, az Enrawell stratégiai igazgatója előadásában a vidéki települések gazdasági adatait bemutatva arról beszélt, hogy a vidéki központi városok körül lévő kistelepülések egyáltalán nem zárkóznak fel automatikusan Debrecenhez, Nyíregyházához, Szegedhez. A vizsgált vidéki központi városok lakossága csökken, a környező településeké nő, ez viszont megterheli a kisebb települések infrastruktúráját. A ceglédi származású közgazdász kijelentette: a felzárkózásban nagy felelőssége van a települések vezetésének és azért aktívan tenniük kell. Hangsúlyozta a professzionális beruházói marketing, a térségi önkormányzati együttműködés és az adatokon, tényeken alapuló hosszútávú tervezés fontosságát. A gazdaságfejlesztésre létrehozott önkormányzati szervezetre jó példaként a debreceni EDC-t említette. Szebeni Dávid leszögezte: nem vezetnek sehová az olyan polgármesteri gyakorlatok, amikor előkészített projektek nélkül, pusztán egy jó elhelyezkedésű terület, természeti látnivaló vagy vízkincs meglétében bízva ötletszerűen, előkészítetlenül tárgyalnak beruházókkal.

 

 

Schneller Domonkos a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a fővárosi Déli Városkapu projekt keretében Csepelen új városrész születik, amelynek része egy ritka nagy méretűnek számító 50 hektáros park is. Szót ejtett továbbá egy másik koncepcióról, amely szerint a Nyugati pályaudvart és a Városligetet "zöld" folyosóval kötnék össze egymással, így téve élhetőbbé Budapestet.

 

Nagy Tamás a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy enyhén lassult a lakások áremelkedése 2019. 3. negyedévében Budapesten, de még így is 19 % felett van éves összevetésben. Az MNB adataiból kiderült, hogy Cegléden is jelentős lakás áremelkedés tapasztalható a vidéki települések nagy részéhez képest. A vidéki áremelkedést ugyanakkor a megyei jogú városok és a Balaton környéke vezetik.

 

Nem is csoda, hogy Cegléden is megfigyelhetők az új beköltözések és az ingatlanpiaci kereslet emelkedése. Idén ugyanis a vidéki városok átlagos árszintje, már a budapesti árszint fele alá zuhant. A fővárosi ingatlanok egyre megfizethetetlenebbek, így sokan inkább az agglomerációban vesznek lakást vagy házat.

 

(Címlapfotó: MAgyar Urbanisztikai Társaság)

 

-----------

Megbízható ingatlan értékbecslésre van szüksége Cegléden és környékén? Kattintson a linkre!

Értékelés: 4/3

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk