Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Hogy alakult Cegléden a képviselőválasztás 2014-hez képest?

2019.10.13. 15:25 Rovat: Közélet
Hogy áll Cegléden a választás 2014-hez képest?

Szinte minden szavazókörben több ceglédi nyilvánította ki akaratát az idei önkormányzati választáson, mint 2014-ben. A körzet győztesei jellemzően mind a szavazatok számában, mind a szavazatok arányában jóval felülmúlták a 2014-es nyertes teljesítményeket. A képviselőségüket idén megőrző indulók mindegyike sokat erősödött. Károly Ferenc képviselőé a legerősebb politikai legitimáció.

 

A képviselőséget idén először egyéniben megszerző László Ágnes eredményei is jobbak lettek (kivéve Kecskéscsárdán), mint a 2014-es győztesé. A szavazatok arányát tekintve a képviselők közül Károly Ferenc mellett a legerősebb politikai felhatalmazással Kónya Ágnes és dr. Ferenczi Norbert kezdi meg újból a képviselői munkát. Az országos tendenciákból Cegléden is levonható a következtetés, hogy a néhány független induló az utolsó helyeket érte el, ám legalább részben hozzájárultak a szavazatok megosztásához.

Táblázatunkban egy helyen láthatják az egyes szavazókörök egyéni képviselőválasztásának 2014-es és 2019-es fontos adatait. Reméljük tanulságos összehasonlítani a korábbi választás eredményeivel az idei részvételi adatokat. (Záróadatok, fotó: Pixabay)

 

 

 

Szavazókör Megjelentek száma 2014 Körzeti győztes szavazatainak száma 2014 Körzeti győztes szavazatainak aránya 2014 Körzeti győztes neve 2014 Megjelentek száma 2019 Körzeti győztes szavazatainak száma 2019 Körzeti győztes szavazatainak aránya 2019 Körzeti győztes neve 2019
1. Népkőr u.1. (Napköziotthonos Iskola) 226 158 69,91 % Hegedűs Ágota 415 224 53,98 % Hegedűs Ágota
2. Szabadság tér 4. (Ref. Ált. Isk.) 342 118 34,5 % Imregi Tibor 371 219 59,03 % Imregi Tibor
3. Kossuth F.u.18. (Ker. és Vend. Szakisk.) 508 149

29,33 %

Hegedűs Ágota 521 232 44,53 % Hegedűs Ágota
4.Szép u. 34-36. (Óvoda) 372 135 36,29 % Hegedűs Ágota 362 173 47,79 % Hegedűs Ágota
5. Lövész u. 2. (Óvoda) 442 145 32,81 % Klément György 482 238 49,38 % Klément György
6. Szabadság tér 4. (Ref. Ált. Iskl.) 393 116 29,52 % Imregi Tibor 392 203 51,79 % Imregi Tibor
7. Malom tér 2. (Óvoda) 232 67 28.88 % Imregi Tibor 262 139 53,05 % Imregi Tibor
8. Kőrösi út 6-8. (Óvoda) 320 103 32,19 % Imregi Tibor 332 159 47,89 % Imregi Tibor
9. Buzogány u. 23. (Losontzi I. Ált. Isk.) 452 148 32,74 % Takátsné Györe Anett 489 249 50.92 % Takátsné Györe Anett
10. Bajcsy-Zs.út 26. (Máltai Szer.szolg.) 495 148 29,9 % Takátsné Györe Anett 462 247 53,46 % Takátsné Györe Anett
11. Kossuth Ferenc u. 18. (Ker. és Vend. Szak. Isk.) 311 90 28,94 % Takátsné Györe Anett 343 162 47,23 % Takátsné Györe Anett
12. Jászberényi út 2. (Bem Szak. Isk.) 283 97 34,28 % dr. Ferenczi Norbert 300 143 47,67 % dr. Ferenczi Norbert
13. Kossuth Ferenc u. 32. (Közg. Szakköz.) 480 159 33,13 % Rimóczi Gábor 494 225 45,55 % Rimóczi Gábor
14. Rákóczi út 50-56. (Dózsa Gy. Koll.) 368 111 30,16 % Rimóczi Gábor 370  149  40,27 % Rimóczi Gábor 
15. Köztársaság utca 18.(Óvoda) 432 100 23,15 % Rimóczi Gábor 443 178  40,18 %  Rimóczi Gábor 
16. Széchenyi út 16. (Mez.gazd. Szak. Isk.) 383 155 40,47 % Hörömpő Annamária 428 222   51,87 % László Ágnes 
17. Dohány u. 31. (Közl. felügy.) 301 106 35,22 % Hörömpő Annamária 341  163 47,8 %  László Ágnes 
18. Fűtőház u. 6. (Óvoda) 198 90 45,45 % Hörömpő Annamária 178 83   46,63 % László Ágnes  
19. Cegléd, XIII. 100. (DPMG Zrt. Kecskéscs.gépműhely) 40 23 57,5 % Hörömpő Annamária 34  9 26,47 %  László Ágnes   
20. Lövész u. 2. (Óvoda) 390 133

34,1 %

Klément György 418 209  52,39 %   Klément György
21. Malom tér 2. (Óvoda) 326 106

32,52 %

Klément György 316  151 47,78 %  Klément György 
22. Báthori u. 11. (Óvoda) 399 213 53,38 % Károly Ferenc 438  317 72,37 %  Károly Ferenc 
23. Báthori u. 11. (Óvoda) 469 218 46,48 % Károly Ferenc 515  343  66,6 %  Károly Ferenc
24. Báthori u. 11. (Óvoda) 286 125 43,71 % Károly Ferenc 316 183  57,91 %  Károly Ferenc 
25. Posta utca 2. (Óvoda) 336 105 31,25 % Horváth Gábor 344 143  41,57 %  Tarr Felicián 
26. Ugyer XII. d. 6. (Ált. Isk.) 292 55 18,84 % Horváth Gábor 319  154 48,28 % Tarr Felicián  
27. Posta utca 2. (Óvoda) 317 110 34,7 % Horváth Gábor 364 162  44,51 %  Tarr Felicián  
28. Bajcsy-Zsilinszky út 1. (Szoc. otthon) 364 166 45,6 % Kónya Ágnes 370 233  62,97 %  Kónya Ágnes 
29. Pesti út 200. (Germán Rt.) 201 65 32,34 % Kónya Ágnes 209 136   65,07 % Kónya Ágnes 
30. Budai út 42. (Bau-Trans 2000 Kft.) 267 90 33,71 % Kónya Ágnes 299 148   49,5 %  Kónya Ágnes 
31. Pesti út 65. (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) 482 206

42,74 %

Kónya Ágnes 508  296 58,27 %   Kónya Ágnes
32. Külső-Budai út 2. (Ált. Isk.) 398 146 36,68 % dr. Ferenczi Norbert 459  303 66,01 %   dr. Ferenczi Norbert
33. Külső-Kátai út 35/A. (Minetechnik Kft.) 332 110 33,13 % dr. Ferenczi Norbert 397  227 57,18 %  dr. Ferenczi Norbert 
Értékelés: 4.71/7

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk