Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Putnokról is három ponttal tértek haza a focisták

2019.09.09. 17:22 Rovat: Sport
Putnokról is három ponttal tértek haza a focisták

Zsinórban a harmadik győzelmünket szereztük meg a bajnokságban a Gyöngyös elleni hazai döntetlen után ma Putnokon. Azért persze ennél nehezebb volt ez a mérkőzés, mint a végén megállapítani az eredményt. Kőházi Ádám tudósítása:

Bár már az elején nagy előnyre tehettünk volna szert, amikor az első percben Szilágyi került nagy helyzetbe. A lövés pillanatában azonban valahogy ott termett a védő, így nem tudott már nyugodtan célozni, a kapus pedig védte a lövést.

A folytatásban a mezőnyben folyt a játék, az első hazai lehetőségre a 14. percig kellett várni, de Tulipánnak nem kellett védenie. Mindkét csapatnak voltak lehetőségei az első félidőben, de komoly helyzetekről egyik esetben sem beszélhettünk.  Az első játékrész így gólnélküli döntetlennel zárult.

A második félidőt Takács nyitotta meg egy lövéssel, de ez még messze elkerülte a kaput. A 61. percben aztán sikerült megszerezni a vezetést! A bal oldalról végezhettünk el egy szögletet, amit Szász remekül csúsztatott meg a hosszú oldal irányába, a labda pedig a kapuban kötött ki. Belső védőnk góljával megszereztük a vezetést. 0:1

Harcos mérkőzés volt, de a második félidőben már több komolyabb helyzetet  feljegyezhettünk, mint az első 45 percben. A hazaiaknak a 72. percben volt egy közeli veszélyes fejese, de pár centivel elkerülte a kapunkat a labda. Nem sokkal később Lukács beadása után Markó fejelt nagy helyzetben kapura, de védett a kapus.

Ezek a mi perceink voltak, nem sokkal később szintén Markó fejezhetett volna be góllal egy támadást, de ennél a szituációnál is maradt az egy gólos előnyünk. Két perc telt el, amikor Takács harcolt ki jó helyről egy szabadrúgást és maga a sértett is végezte el a pontrúgást. A labda pedig védhetetlenül a felsőlécről vágódott a gólvonal mögé. Óriási gól volt! 0:2

Tíz perc volt már csak hátra az összecsapásból, így nagyon közel kerültünk a győzelemhez. A végén még nagyobb különbségű győzelmet is aradhattunk volna, de Lukács és Takács is nagy helyzetben maradt gól nélkül, majd a végén még Markó is rúgott egy kapufát. 

Maradt a két gólos különbség, amivel elhoztuk a három pontot Putnokról. Ezzel a forduló után már a második helyen állunk, továbbra is egyenlő pontszámmal a DEAC-al.

CVSE: Tulipán - Bagó, Szász, Bodó, Pesti - Markó, Kovács - Kun, Takács, Szilágyi - Lukács

Cserék:
Kun helyett Makrai
Szilágyi helyett Cseh
Pesti helyett G. Bíró

Gól:
Szász
Takács

Értékelés: 5/2

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk