Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Birkózás: ezüstérmes a ceglédi csapat a felnőtt OB-n

2019.05.14. 09:57 Rovat: Sport
Birkózás: ezüstérmes a ceglédi csapat a felnőtt OB-n

A Dózsa György úti Simon János Kosárlabdacsarnok két szőnyege adott otthont szombaton a III. Honvéd-kupának, ami egyben a 2019. évi felnőtt kötöttfogású országos bajnokságnak felelt meg. A viadalon a 10 bajnoki címek sorsa 79 versenyző között dőltek el. A Ceglédi VSE birkózói hét fővel képviseltették magukat.

A ceglédi csapatból hiányzott a válogatott Nagy Péter és a szintén válogatott kerettag Kecskeméti Krisztián. Mind a ketten vállműtét után lábadoznak. A ceglédiek ennek ellenére remekül helytálltak. Egy bajnoki cím mellett egy-egy ezüst és bronzérmet, valamint egy negyedik és két ötödik helyet is begyűjtöttek. Ezzel a csapatverseny második helyén végezetek a házigazda Honvéd mögött.

 
Birkózás: ezüstérmes a ceglédi csapat a felnőtt OB-n
 
A bajnoki aranyat a 60 kg-ban versenyző Török Tamás szerezte meg, aki ezzel megvédte a tavaly megszerzett bajnoki címét. Tamás egy magabiztos pontozásos (6-1) és egy technikai tus (9-0) győzelemmel jutott az elődöntőbe, ahol szintén technikai tus (8-0) győzelmet aratva jutott a döntőbe. A döntő első menetében a bírók Tamást intették először, de a lenti helyzetet kivédekezte és így kaposvári ellenfele szerzett vezetést 1-0-ra. A második menetben nagyobb iramot diktált és így a bírók az ellenfelét is megintették. Lentről meg is pörgette ellenfelét, amivel 3-1-re átvette a vezetést ami a mérkőzés lefújásáig már nem változott. Ezzel a még mindig junior korosztályú Tamás második felnőtt bajnoki címét szerezte meg. A dobogóra még a Kecskeméti testvérek Ferenc és Dávid állhatott fel. Feri a 63 kg-ban három győztes és egy vesztes mérkőzés után a második, öccse Dávid első éves juniorként a legkisebb súlycsoportban 55 kg-ban két-két vesztes és győztes mérkőzés után a harmadik helyen végzett.
 
Eredmények:
 
55 kg  3.  Kecskeméti Dávid
           4.  Horváth Csaba
60 kg  1.  Török Tamás
63 kg  2.  Kecskeméti Ferenc
           5.  Tóth Levente
77 kg  5.  Mohella Flórián
 
Csapatverseny:
 
1.  Honvéd         61 pont
2.  CVSE            23 pont
3.  BVSC-Ganz  18 pont
 
A bajnokságon a ceglédi nevelésű, de már nem ceglédi színekben versenyzők is szép eredményeket értek el.
 
Eredmények:
 
60 kg  3.  Andrási József    Honvéd
63 kg  4.  Kmegy Dániel     Vasas
67 kg  3.  Tóth Martin         Honvéd
           4.  Kozák István      Soltvadkert
77 kg  3.  Kottes Pál           Sziget SC
87 kg  1.  Lőrincz Viktor     Honvéd    Viktor (2014-től zsinórban a hatodik bajnoki címét szerezte meg)
Lőrincz Tamás betegség miatt kénytelen volt kihagyni az OB-t.
 
Szintén szombaton a a legkisebbek Kiskunfélegyházán a Kiskun Kupa, id. Besze László nemzetközi emlékversenyen léptek szőnyegre. A Ceglédi VSE tíz fiatallal képviseltette magát és szép eredményeket értek el az igen erős mezőnyben.
 
Eredmények:
 
Gyermek II.
26 kg  2.  Rafael Sándor
 
Gyermek I.
26 kg  5.  Ungvári Zalán
           5.  Józsa Nikolett
28 kg  2.  Budai Milán
 
Diák II.
26 kg  3.  Máté Miklós 
38 kg  3.  Budai Ferenc
42 kg  1.  Ungvári Tibor
 
Diák lány
43 kg  3.  Józsa Kinga
 
Vasárnap második alkalommal került megrendezésre a Filus Sándor emlékverseny, amely idén a serdülő korosztály kötöttfogású országos bajnoksága volt Soltvadkerten. A viadalon 11 súlycsoportban közel 50 egyesület 151 birkózópalántája próbált szerencsét. A Ceglédi VSE  ebben a korosztályban nyolc fővel képviseltette magát. A csapat fele utolsó éves diákként indult el az idősebbek között. A ceglédi fiatalok végül egy ezüst és két bronzéremmel, valamint két ötödik hellyel zárták a bajnokságot. A döntőbe a 44 kg-ban induló Rafael Dániel jutott két könnyű mérkőzést követően. A döntőben viszont már nem bírt esztergomi ellenfelével és így meg kellett elégednie a bajnoki ezüstéremmel. A két bronzérmet a 38 kg-ban Józsa Attila és a 75 kg-ban szőnyegre lépő Csiszár Márkó szerezte meg.
 
Eredmények:
 
38 kg  3.  Józsa Attila
44 kg  2.  Rafael Dániel
48 kg  5.  Manczák Ruben
52 kg  5.  Mizsei Milán
75 kg  3.  Csiszár Márkó
 
Pap Ferenc
Értékelés: 5/3

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk