Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Gyerekeket fenyegetett fegyverrel

2019.04.01. 14:23 Rovat: Kékfény
Fotó: police.hu

A nagykőrösi rendőrök felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indítottak eljárást egy 37 éves férfi ellen.

A Nagykőrösi Rendőrkapitányságon indult eljárás felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 37 éves helyi férfi ellen.

 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított a barátnőjével sétált a Nagykőrösön lévő Deák téren 2019. március 30-án délután, amelynek során barátnője vitába keveredett három kiskorú lányismerősével. A tizenéves lányok között kialakult vitába a férfi is beleszólt, majd barátnője pártját fogva előbb egy gáz- riasztópisztolyt, majd egy kést vett elő ruházatából és megfenyegette a többi lányt, akik ettől megijedtek és elfutottak. Az eset során nem sérült meg senki.

 

A nagykőrösi rendőrök adatgyűjtést követően rövid időn belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki az üggyel összefüggésben. A férfi lakhelyén megtartott kutatás során a nyomozók megtalálták és lefoglalták a fenyegetéshez használt eszközöket.

 

A gyanúsított az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet, ellene a további eljárást a Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja.

 

Forrás: police.hu

Értékelés: 2.67/3

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk