Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Országjáró Cegléden

2024.09.24. 15:43 [lena] Rovat: Közélet
Országjáró Cegléden
2024. szeptember 21-én ismét Cegléden járt a Kossuth Rádió stábja, akik az Országjáró című műsorsorozat e hétvégi állomásául városunkat választották. A hazánkban már ismertté vált Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál adta az alapot településünk és hagyományaink megismertetésére.
A Ceglédinfo-Hírportál munkatársa Czifra Szilvia műsorvezetővel beszélgetett. Erről olvashatnak az alábbi írásban.
 

 

⇦ A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!

Czifra Szilvia húsz éve dolgozik a szakmában, a Magyar Rádió volt az első munkahelye. Elmondása szerint, valamint látva, hallva a lelkesedését, tökéletes szereplését, megtalálta a hivatását. Arról is mesélt, hogy miként készülnek a szombati műsorfolyamok. Domokos István felelős szerkesztő választja ki, hogy aktuálisan mely település lehet a bejelentkezés helyszíne. Napokig tart a pontos és nagyszabású tervezés, szervezés, telefonos megkeresések, hogy csütörtökre összeálljon a műsorterv, hiszen péntekenként már az utazás a programjuk. Ahol korábban is járt a stáb, könnyebb az előkészítő feladat, hiszen vannak kapcsolatok a helyi személyekkel. Főként a települések vezetőit, a kulturális tevékenységeket végző szakembereket kérik fel, hogy írják össze, milyen értékekre, kincsekre büszke a közösségük, és a helybéliek közül mely személyek tudják leghitelesebben bemutatni ezeket. Így kerekedik ki, hogy szombaton kik állnak mikrofon elé. A választék bőséges és izgalmas. Néptáncos csoportok vezetői, különleges szakmák mesterei, gyűjtemények kezelői, iskolaigazgatók, a tájékra jellemző növények termesztői, képzőművészek, iparművészek nyilatkoznak, és a sor hosszan folytatható. Mindannyian egy-egy varázslatos színt adnak a palettához.
Mintegy ötven riportalanyt szólaltatnak meg egy napon, akik közül sokan még kisebb közösség előtt sem könnyen beszélnek. Ilyenkor a témában felkészült és kiváló emberismerettel bíró rádiós észrevétlenül kisegíti az esetleg elbizonytalanodó interjúalanyt, arra is ügyelve, hogy ezáltal ne hozza őt kényelmetlen helyzetbe.
Czifra Szilvia kellemes személyiség. Készségesen, jókedvvel és szeretettel fordul a már megismert vagy ismeretlenül hozzá forduló érdeklőkhöz. Magam is így kerültem megtisztelő helyzetbe, hogy adásidő alatt, egyik bejelentkezési szünetben odaléphettem hozzá és természetes kedvességgel máris kezet nyújtott nekem.
Energiája, lendülete mások számára példa lehet. A feszített tempójú nap végén is ugyanazzal a lelkesült erővel és mosollyal köszönt el a hallgatóktól, ahogyan reggel a bejelentkezést indította.
Mindez elmondható Domokos Istvánról is, hiszen ők ketten teremtik meg hétről hétre azt a hangulatot a rádiózók számára, amit átélve mindannyian úgy érezhetjük, hogy szinte magunk is ott vagyunk az Országjáró helyszínein.
Köszönjük Domokos Istvánnak és Czifra Szilviának, hogy a Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszárfesztivál eseményeiről, városunk érdekességeiről ilyen figyelemre méltó módon tudósították a Kossuth Rádió hallgatóit!
 
(Fotók és szöveg: Lénárd Ágnes)
Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk