Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Eljöhetne már az aranyözön!

2021.12.07. 10:15 Rovat: Sport | Forrás: www.cegled.hu
Eljöhetne már az aranyözön!

A hazai utánpótláskorú judósok közül a ceglédiek húsz éves versenyzője, Vég Zsombor volt az egyik legsikeresebb az idén: a junior és az U23-as Európa-bajnokságon is ezüstérmet szerzett, és a junior-világbajnokságon csupán a koronavírus-fertőzés állította meg az idei éremtermés gyarapításában. Az Utánpótlássport cikke.

 

(Fotó: MJSZ, Horváth György)

Vég Zsombor rendre bizonyít a különböző korosztályos világversenyeken, mi több, a Ceglédi VSE judósa általában érmeket is nyer ezeken az eseményeken. Ami az idén sem volt másképp, hiszen a juniorok és az U23-asok kontinensviadalán is a második helyen végzett a 100 kilósok versenyében.

"Összességében jó évet zártam. Ha az utánpótlás-világversenyeken mutatott teljesítményemet nézem, akkor azzal kifejezetten elégedett lehetek, hiszen a két Európa-bajnoki ezüstérem mindenképpen szép eredmény, viszont a felnőttesemények kapcsán maradt bennem némi hiányérzet, ugyanis az Európa-bajnokságon előnyből kaptam ki a második körben az esélyesebb azeri ellen. Ott összejöhetett volna akár a komoly bravúr is, a budapesti felnőtt világbajnokságon pedig negyven másodperc után kikaptam az első meccsemen, ami akkor nyilván, nagy csalódás volt, de ez bármikor előfordulhat a mi sportágunkban, nem szabad az ilyeneken túl sokat agyalni. Annyi biztos, hogy felnőttben még tapasztalatot kell gyűjtenem, így ezekből a nagy versenyekből is csak épülök hosszú távon" - fogalmazott Vég Zsombor az Utánpótlássportnak.

 

Zsombornak a 2021-es éve a hullámvölgyek és a hullámhegyek váltakozásáról szólt.

"Nyáron, a budapesti világbajnokság után fejben kicsit szétestem, a formám sem volt az igazi, így az első junior Európa-kupa állomáson, Szarajevóban még nagyon nem találtam magam, két vesztes mérkőzéssel kellett hazajönnöm, ami rendkívül szokatlan, rossz érzés volt - mesélte Vég Zsombor. - Ezt követően viszont elindult a nyerő széria, hiszen Prágában és Udinében is nyertem, és a junior Európa-bajnokságon is összejött a jó szereplés, második lettem. Persze, a döntő alakulhatott volna jobban, de ezzel együtt is októberben kirobbanó formában utaztam Olbiába, a junior-világbajnokságra, de a verseny előtt közvetlenül pozitív lett a koronavírustesztem, emiatt nem indulhattam, pedig az éremre nagy eséllyel pályázhattam volna ott is. Mindenképpen ez a legfájóbb momentuma az évnek, utolsó éves juniorként nagyon szerettem volna bizonyítani, hogy nemcsak európai, hanem világszinten is ott vagyok a legjobbak között."

 

BŐVEBBEN

 

(forrás)

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Aktuális programok

2022.02.01.
Könyvklub
George Pal 114.
2022.02.08.
Chatclub
2022.02.09.
Kikötő - út önmagunkhoz
2022.02.11.
A korona titkai
2022.02.12.
Maszkabál
2022.02.13.
8 seasons - Vivaldi és Talamba
2022.04.03.
Hirdetmény

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk