Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Három érem és két pontszerző hely

2021.11.23. 10:15 Rovat: Sport | Forrás: www.cegled.hu
Három érem és két pontszerző hely

November 20-án szombaton a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium tornacsarnokában rendezték meg a serdülő korosztály, kötöttfogású országos bajnokságát. 11 bajnoki címért 39 szakosztály versenyzői küzdöttek. A ceglédiek 8 fővel képviseltették magukat és a három érem mellett kettő pontszerző helyet is megszereztek.

 

(Fotó: CVSE Birkózó Szakosztály)

A legtovább Józsa Attila jutott, aki a 62 kg-ban magabiztos birkózással a súlycsoportja élén végzett. Minden mérkőzését tussal vagy technikai tussal nyert úgy, hogy ellenfelei egyetlen technikai pontot sem tudtak végrehajtani rajta.
 
Ugyanebben a súlykategóriában  a még diák Budai Ferenc is szépen menetelt, de az elődöntőben éppen Attilától kapott ki. Majd a bronzmérkőzésen még az első menetben technikai tussal múlta felül ellenfelét.
 
Egy súlycsoporttal fentebb a 68 kg-ban Mizsei Milán három magabiztos győzelmet követően a döntőbe jutott, ahol az ez évi Európa-bajnoki bronzérmes ellenfelével már nem bírt. Így a szabadfogású bajnoki cím után meg kellett elégednie ebben a fogásnemben az előkelő 2. helyezéssel. 
 
Eredmények:
 
38 kg  4.  Kiss Rómeó
          5.  Zatkó Gergő
62 kg  1.  Józsa Attila
          3.  Budai Ferenc
 
Három érem és két pontszerző hely
 
68 kg  2.  Mizsei Milán
 
Három érem és két pontszerző hely
 
Pap Ferenc
Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk