Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Férfi kosár: Győzelem a Hódmezővásárhely ellen

2021.03.30. 16:15 Rovat: Sport | Forrás: www.cegled.hu
Férfi kosár: Győzelem a Hódmezővásárhely ellen

Abban a tudatban léptünk pályára a Hódtói Csarnokban, hogy biztos alapszakasz elsőként volt lehetőségünk fél szemmel a többi párharcot figyelni. - a Ceglédi KE Facebook oldalának beszámolója

 

Szerencsére a fiúk 100%-kal arra figyeltek, amire kell és pillanatok alatt nagy előnyre sikerült szert tennünk, ami a mérkőzés végéig csak nőtt.


Egyénileg senkit sem lenne szerencsés kiemelni, az egész csapat megtett mindent, amit kellett..
Igazi öröm kosárlabdát játszottunk, amerikai játékosunk, Charleston Dobbs konkrétan zsákolóversenyt rendezett saját magával. Eddigi legjobb játékát nyújtotta ő is, ahogy Várbíró is. Próbálkozott a hazai csapat becsülettel, de ezen a napban nem volt benne a győzelmük.

Végeredmény:
Hódmezővásárhely - CKE 77:104
(22:31; 15:26; 18:18; 22:29)

 

Legjobb ceglédi dobók: Dobbs 25/3, Fekete 19/12, Várbíró 15, Szabó 10


A célunk felé az első lépést megtettük, 21 győzelem mellett mindössze 3 vereséget szenvedtünk, ez mindenképp remek teljesítmény.

Várjuk a Szövetség hivatalos versenykiírását, de ha minden igaz, akkor jövő héten szombaton már kezdődik is az első párharc a Bonyhád csapata ellen. 3 meccsből kettőt kell megnyerni, hogy a legjobb négybe kerüljünk.

Köszönjük Szurkolóinknak, hogy a szezon eddigi részében is mellettünk álltak, innentől még nagyobb szükségünk van Rátok, ezért minden hazai mérkőzésünket élőben, kommentárral láthattok majd az interneten.

 

-Forrás: Ceglédi KE Facebook-

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk