Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Háromszázmillióval rövidítették meg a bankokat

2020.12.16. 12:15 Rovat: Kékfény | Forrás: www.cegled.hu
(A kép illusztráció!/Forrás: azuzlet.hu)

A Ceglédi Járási Ügyészség kilenc személy ellen emelt vádat, akik négy pénzintézettől több mint 300 millió forintot csaltak ki.

A vádirat szerint a kilenc megvádolt személyből ketten voltak értelmi szerzői és érdemi lebonyolítói a csalásoknak. Egyikük hitelközvetítőként dolgozott, így személyes kapcsolata is volt különböző pénzintézetekkel. A többi hét vádlott cégeik közreműködésével járult hozzá a cselekményekhez, amelyekért pénzt kaptak.

 

A cselekmények lényege az volt, hogy a vádlott-társak cégeinél fiktív tranzakciókkal tekintélyes számlaforgalmat generáltak. Ezzel elérték, hogy a cégeket jelentős gazdasági szereplőként állítsák be. Ezután bankoknál - a pénzügyi helyzetet ilyen módon meghamisított adatok felhasználásával - sikerült nagy összegű, kedvezményes, vállalkozásokat támogató hiteleket felvenniük, amelyeket azután nem fizettek vissza.

 

Az elkövetők a magatartásukkal négy pénzintézetnek összesen majdnem 310 millió forint kárt okoztak. 

 

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya által nyomozott ügyben a Ceglédi Járási Ügyészség többrendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat az elkövetők ellen.

 

(Ügyészség sajtóközlemény)

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk