Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Ápolási szakmai díj

2020.09.10. 20:15 Rovat: Közélet | Forrás: www.cegled.hu
Ápolási szakmai díj

2020. szeptember 3-án a MESZK Pest Megyei Terület Ápolás Szakmai Díját vehette át Szemerédi Mária - a Toldy Ferenc Kórház intenzív szakápolója, ápolási igazgatóhelyettese.

Mária 29 éve dolgozik Kórházunk Intenzív osztályán, ebből 25 évet kétműszakos intenzív szakápolóként, emellett ápolási igazgató helyettesi feladatokat is ellát, valamint irányítja a központi betegszállítást és a belépési ellenőrző pont részlegvezetője.

 

Folyamatosan oktatja a kórházi dolgozók újraélesztését, valamint szakoktatói feladatokat is ellát. Tapasztalatait, tudását szívesen adja át a fiatal generációnak. Részt vesz a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulóinak oktatásában, illetve gyakorlati képzésük kivitelezésében. Teszi mindezt annak érdekében, hogy az iskolai tanulmányok befejezése után minél többen válasszák hivatásul az ápolói pályát.

 

Elkötelezte magát az egészségügyi pályának.

 

Szakmai felkészültsége, munkatársaival való együttműködése, közösségformáló-, és alakító személyisége, emberi tulajdonságai, a betegekhez való alázata, az ápolói hivatás szeretete, a tanulókkal kialakított kapcsolata példaértékű, a hallgatók lelkiismeretes felkészítése a szakmai vizsgára, türelme, munkabírása rendkívüli.

 

Gratulálunk!

 

Forrás és fotó: Toldy Ferenc Kórház

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk