Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Ma befejeződik a ceglédi vasútvonal felújítása

2020.08.30. 16:15 Rovat: Közélet | Forrás: www.cegled.hu
Fotó: MÁV

Vasárnap befejeződik a ceglédi (100a) vasútvonal bevezető szakaszának felújítása, a munkálatok miatti menetrendi korlátozások hétfő hajnalban véget érnek, azonban a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása miatt hétfőtől változik a ceglédi elővárosi és a záhonyi sebesvonatok menetrendje - közölte Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese vasárnap az MTI-vel.

A közlemény szerint a májustól augusztus végéig tartó munkálatok során a ceglédi vonal Nyugati pályaudvar és Városligeti elágazás közötti szakaszán 5,6 kilométeren átépítették a vágányokat, váltókat cseréltek ki, és a távközlési eszközök, a biztosítóberendezések, valamint a felsővezeték karbantartását is elvégezték a szakemberek. Korszerűsítették továbbá a meglévő váltófűtési rendszereket, így a váltók már nem fognak lefagyni a téli időszakban.

 

A Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása miatt hétfőtől december 4-ig a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon közlekedő sebesvonatok a pályaudvar helyett Zugló megállóhelyről indulnak és oda is érkeznek. A Nyugatiból Zuglóig és Zuglóból a Nyugatiig az InterCity és elővárosi vonatokkal lehet utazni. Egyes vonatok viszont a Nyugati pályaudvarig közlekednek.

 

A vágányzár miatt a Budapest-Nyugati-Zugló szakaszon kimaradó feláras vonatok helyett a szinte azonos időben induló pót- és helyjegyköteles vonatokat is igénybe vehetik az utazók, felár megfizetése nélkül. Az M3-as metró felújítása miatt a közlekedés zavartalan biztosításáért érvényes BKK bérlettel továbbra is felár nélkül lehet utazni. Az adott vonatra érvényes felárral nem rendelkező utazók, a vonaton legfeljebb a menetjegyen feltüntetett kocsiosztályon, a szabadon maradt helyet foglalhatják el - olvasható a közleményben.

 

(MTI)

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk