Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Nagy vereségbe szaladtunk bele

2020.08.23. 20:15 Rovat: Sport | Forrás: www.cegled.hu
Nagy vereségbe szaladtunk bele

Azt a Diósgyőrt fogadtuk a Zsengellér Gyula Sporttelepen, aki még nyeretlen volt az idei bajnokságban. Sajnos a mai találkozó után ez már nem mondható el.

Nem kezdődött jól a mérkőzés, hiszen kezdőkapusunk Mikler Dániel nem tudta vállalni a játékot, így a másodikszámú kapus Kis Csaba ugrott be helyette percekkel a kezdés előtt. Előttünk adódott az első lehetőség a 7. percben, amikor Laczkó lövésénél védett nagyot a vendég kapus, majd Juhász lövése pattant mellé az ismétlés után.

A folytatásban küzdöttek egymással a csapatok, de igazán komoly lehetőség egyik kapu előtt sem adódott. Egészen a 27. percig kellett várni, amikor Markó kapott nagy labdát, de sajnos a kapuval szemben mellé célzott. Öt perccel később a vendégek szerezhették volna meg a vezetést, megvertek minket a szélen, majd a hosszú oldalra érkezett a labda, ahol üresen tátongott a kapu a diósgyőri játékos előtt, de ekkor még mellé lőtt.

Nálunk Laczkó volt a legveszélyesebb játékos, ő is válaszolt egy lövéssel egyből a nagy vendég helyzet után, majd ő is szerezte meg a vezetést egy nagyszerű egyéni akció után a félidő legvégén.

A szünetben sajnos az öltözőben maradtunk, ennek köszönhetően az 51. percben egyenlíteni tudott a Diósgyőr, majd az 58. percben már a vezetést is megszerezték. A folytatásban volt egy-két lehetőségünk, de talán csak Laczkó helyzete jelentett nagyobb gondot a vendég kapusnak. Amit mi kihagytunk azt három perccel később a vendégek belőtték, így növelni tudták előnyüket.

Markó a 72. percben szépíthetett volna, de bravúrral védett a kapus. Szépítés helyett pedig egy perccel később jött az újabb vendég gól. A végeredmény a 85. percben alakult ki, amikor a félpályán eladtunk egy labdát, hátul egyedül maradt Juhász György, mivel Csendest az oldalvonal mellett ápolták. A gyors diósgyőri kontra pedig újabb gólt hozott, ezzel lezárva a mérkőzést.

Ceglédi VSE - Diósgyőri VTK II
1:5

Kezdőcsapat:
Kis - Szabó, Csendes, Juhász Gy., Polyák - Markó, Juhász, Takács, Papp, Herczeg, Laczkó

Gól:
Laczkó ('45. p.)

Cserék:
Papp helyett Csoszánszki
Herczeg helyett Kelemen

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk