Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Hogyan birkózott meg a ceglédi tankerület a járvánnyal?

2020.06.20. 10:45 Rovat: Közélet
Fotó: Pixabay

E tanév tavasza fordulópontot jelentett a magyar oktatásban: olyan feladattal kellett megbirkózni a nevelésben résztvevő pedagógusoknak, amelyre sem az iskolai, sem a gyakorlati évek alatt nem készítette fel őket senki. A magyar berendezkedés sajátossága miatt az oktató-nevelő munkát is rendkívül nehéz áthelyezni egy másik térbe: a hazai oktatás nem merül ki az iskolai információátadásban, hanem a gyermekek napközbeni elhelyezését is biztosítja, illetve egyfajta közösségi színtérként is funkcionál a rendszerben jelen lévő tagok számára. A Ceglédi Tankerület igazgatóját, Fodor Gábort kérdeztük a tapasztalatokról. Obrácz-Nagy Ágnes riportja. 

 

A március közepétől, a tanév végéig terjedő időszak erősen megterhelő volt valamennyi, az iskolarendszerben résztvevő személy számára. A tanárok igyekeztek két nap alatt felkészülni, illetve előkészülni egy teljesen ismeretlen helyzetre, a családok pedig próbáltak helytállni a következő hét első napjától. Mennyire volt sikeres ez az időszak?

 

Fodor Gábor: Tankerületünk kérdőíves felmérést végzett az intézményvezetők körében a tantermen kívüli digitális munkarendre való átállásról. A felmérés feldolgozása megnyugtató eredményt hozott, alapvetően sikeres volt az átállás. A pedagógusok a nehéz helyzetben összefogtak, sok kreatív megoldást osztottak meg egymás között. A tankerületi munka is átalakult. Hetente tartottunk videókonferenciákat intézményvezetőknek, illetve külön Facebook csoportot hoztam létre számukra, ahol az Oktatási Hivataltól és más módszertani műhelyektől származó ingyenes platformokat és applikációkat osztottunk meg. A folyamatos tájékoztatás és együttműködés eredményeként jól vizsgázott ez a módszertani váltás. Tanulságként levonható, hogy a későbbiekben célszerűnek látszik a különböző platformok egységesítése. Emellett érdemes lenne jobban támogatni a szülőkkel való szorosabb együttműködést. Pedagógusnap alkalmából bevezettünk egy új elismerést, Az Év Innovatív Pedagógusa díjat, amit az a pedagógus kap, aki a legtöbbet teszi a digitális oktatás támogatásáért. Az elismerést a Ceglédi Tankerületi Központ Kiváló Pedagógusa díjjal együtt minden évben szeretnénk kiosztani.

 

A legtöbb szülő munka mellett igyekezett teljesíteni, tanulni a gyermekével. Akármennyire is egyértelmű tény, hogy a gyerekre tartozik az iskolai feladatok végrehajtása, a tanulás, egy alsós nem (de talán még a felső tagozatos gyerek sem) olyan céltudatosan és célzottan használja a technikai eszközöket, mint egy felnőtt - azaz szükséges a magyarázat és egyéb pedagógiai módszerek, illetve az egyik legfontosabb: a szülői támogató jelenlét. A munkavállalóknak azonban elfogytak a szabadnapjaik (már májusra). Újabb hullám esetén (amely egyes hírek szerint még enyhébb lefolyású lesz, mint az első) előrevetíthető-e egy újabb, esetleg újfent hónapokig tartó bezárás? Ha igen, készül-e stratégia a hatékonyabb kivitelezésre?

 

F.G.: A szülőkkel való együttműködés sok esetben megerősítette a tanár-szülő kapcsolatot, ugyanakkor látjuk a veszélyhelyzet nehézségeit is. Egy újabb hullám esetén - ahogy eddig is - a kormány dönt a szükséges korlátozó intézkedésekről.

 

A köznevelésben érintettek olyan diákok is, akik bizonyos tekintetben eltérnek társaiktól (például az autisták). Ennek a csoportnak - és családjaiknak - hatványozottan nehéz volt e három hónap átvészelése. Akár az integráltan nevelt-, akár speciális iskolában tanuló gyerekeknek és az őket ellátó családtagoknak a túlélés lebegett a szeme előtt. Annak, aki ennyire érzékeny a külvilágra és annak minden változására, rendkívül nehéz volt elviselni, hogy megváltozott a napirend, nem találkozhatott a nevelőkkel, társakkal. A speciális iskolában okozott-e nehézséget az időszak? Hogyan segítették ezeket a családokat a helyzet megoldásában? Mi a helyzet a ceglédi autistákkal? Velük kapcsolatban mit hoz a jövő?

 

F.G.: A mi speciális iskolánkban csak részben okozott nehézséget ez az időszak. Az autisták tekintetében ezt a kérdést egységesen nem lehet kezelni, mivel előre nem tervezett, hirtelen jött változással szembesültek az autista gyermekek. A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy nem volt idő őket felkészíteni.

A szülőkkel való kapcsolatfelvétel elősegítette, hogy minden tanuló részt tudjon venni az tantermen kívüli, digitális munkarendben, és személyre szabottan kapja meg a számára megfelelő segítségnyújtást, figyelembe véve autizmusának súlyosságát és értelmi képességét. A pedagógusok rugalmasan alkalmazkodtak a családok otthoni feltételeihez, néhány napon belül minden gyermek napi rendszerességgel videós órán vehetett részt, illetve a tananyagot a pedagógusok digitalizálták, saját készítésű feladatlapokkal és feladatokkal mélyítették el a videós órán megszerzett tudást. A vizuális támogatásban a gyógypedagógiai asszisztensek óriási segítséget nyújtottak, aktív részvételük nélkülözhetetlen volt. Az autista gyermekek számára biztosítottuk az "állat asszisztált terápiát".

Ez a terápia egyedi sajátossága az autista ellátást is magába foglaló gyógypedagógiai ellátásnak, külön erre a célra kiképzett kutyával és az erre felkészített kollégával. A veszélyhelyzet alatt a gyerekek olyan videót tekinthettek meg, amiben a terapeuta élő szóban beszél a kutya mozgásáról, viselkedéséről. A rövidfilmeket csak a zárt Facebook csoportokon lehetett megnézni.

A kevésbé önálló, autizmussal élő gyermekek továbbra is igénylik a gyógypedagógusok támogatását, szükséges számukra a személyes kapcsolat. Nekik nehézséget okozott a tantermen kívüli digitális munkarend. Viszont azon tanulók számára, akiknek igen súlyos az autizmusa - amihez többször párosul a szorongó a személyiség is -, kimondottan jó hatással volt a digitális munkarend.

 

Az elmúlt időszak egyik hazai "vívmánya" a home office, amelyet ugyan a kényszer szült, de pozitívumok zömét is felállíthatunk mellette. Vajon a homeschooling, azaz az otthonoktatás mennyire válik Magyarországon elfogadottá a jelenlegi üldözött státusza helyett?

Meggyőződésem, hogy az elmúlt időszak negatív, sokszor kényszer szülte megoldásai közül érdemes lenne végiggondolni a pozitív eredményeket és azokat a jövőben beilleszteni mind az oktatás, mind a munka világába.

Értékelés: 4/4

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk