Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Kihirdették az eredményeket

2018.12.13. 11:28 Rovat: Közélet
Kihirdették az eredményeket

Kategóriájában a második legtöbb szavazatot kapta a Bognár Gokart Park, illetve legfőképpen a mellette álló majd 100 éves tanya az Év tanyája versenyen. Az Agrárminisztérium elismerését az a tanya kaphatta meg, amely az interneten a legtöbb szavazatot gyűjtötte.

Négy kategóriában 15 tanya versengett a díjért. AZ ünnepélyes eredményhirdetést tegnap tartották. Az agrárminiszter az ünnepségen hangsúlyozta, a tanyagazdáknak köszönhetően a magyar tanya a hungarikumok sorába emelkedhetett. Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár pedig elmondta, hogy az elismeréssel azokat az egyéni tanyagazdaságokat jutalmazzák, amelyek példás módon ügyelnek a tanyájuk kialakítására, fejlesztésére úgy, hogy közben kiemelt figyelmet fordítanak a természeti környezet megőrzésére, a tájra, az adott térség kulturális, építészeti értékeire, gazdasági hagyományaira. Bognár István birtoka az Év hagyományőrző tanyája kategóriában lett második. A bírálók külön kiemelték az épület különlegességeit, például azt, hogy egy egykori Klebersberg iskoláról van, eredeti állapotában megőrizve.

 

Forrás: ctv.hu

Értékelés: 5/3

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk