Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

MÁV: egész nyáron korlátozásokra kell számítani a ceglédi elővárosi és több fővonalon is

2020.06.16. 10:15 Rovat: Közélet | Forrás: www.cegled.hu
(A kép illusztráció!/Forrás: MÁV)

Egész nyáron korlátozásokra kell számítani a ceglédi elővárosi, a debreceni és a szegedi fővonalakon is a Nyugati pályaudvarra vezető vasúti szakasz felújítása miatt - közölte a MÁV az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a ceglédi vonal pályahálózatának karbantartására a MÁV mintegy 4 milliárd forintot csoportosított át idén saját forrásból, hogy kevesebb legyen a műszaki hiba, pontosabbak legyenek a vonatok.

 

A Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításával egyszerre, május közepén megkezdődtek az előkészítő munkák a pályaudvar és a Városliget elágazás közötti szakaszon. A következő fázisban, június 20-tól augusztus végéig jelentős módosítás lép életbe a karbantartás miatt - hangsúlyozták. Több járat indulási és célállomása megváltozik, a szegedi InterCity-k munkanapokon Zuglóból, hétvégén Kelenföldről fordulnak. A reggeli csúcsidőszakban nagyobb utasforgalom alakulhat ki Kőbánya-Kispest és a Nyugati pályaudvar között, az éjszakai vonatok esetében pedig a Nyugati helyett Zugló, illetve Kőbánya-Kispest lesz a végállomás.

 

A mostani karbantartás ideje alatt csak egy vágányt zárnak le, így a másikon folyamatosan biztosítják a közlekedést. Emellett elvégzik a Dózsa György úti híd és a Kacsóh Pongrác úti gyalogos aluljáró szigetelési munkáit, valamint az Erzsébet Királyné úti gyalogos aluljáró szegélyét meghosszabbítják és magasítják.

 

Forrás: MTI

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk