A Zsiga família két tagjával idős és ifjú Gulyás Jenővel beszélgettünk a cigányzenével összefonódó életükről.

- Apám és nagyapám is zenészek voltak egy kis borsodi faluban Kázsmárkon, én is ott születtem. Nagypapa cimbalmozott, édesapám hegedült. Sokszor együtt muzsikáltak, éttermekben meg lakodalmakon. A menyegző annak idején elképzelhetetlen volt cigányzene nélkül. Sőt, ha a zenészek nem értek rá, akkor még az esküvőt is elhalasztották.

Nyolc testvérem közül én vagyok a második, s az öt fiúból hárman muzsikusok lettünk. Főiskolára vágytam, ám az élet úgy hozta, hogy 16 évesen zenésszé lettem. Miskolcon jártam zeneiskolába, ahol cimbalmozni tanultam, s édesapám meg még néhány cimbalmos is segített a felkészülésben. Budapesten elvégeztem a zenész gimnáziumot s OSZK (Országos Szórakoztatózenei Központ) vizsgát tettem, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy fellépjek.

Akkoriban jó világ járt az előadói művészi engedéllyel rendelkezőkre, mer biztos munkahelyre közvetítették őket ki. Én Ceglédre kerülte s a Kabak vendéglőben kaptam állást 1972-ben. Sok volt a vendég, akiket csábítottak az ízletes egytálételek az udvari tekepálya, a biliárdasztal és a jó cigányzene. Néhai Lakatos Tibor prímással dolgoztunk együtt. Abban az időben több mint fél tucat helyen szólt a vendégeknek esténként a muzsika a városban. Az egyik legjobb étteremben, a Magyarban a világot járt Zsiga Pista prímás - akinek az apja is jeles ceglédi prímás volt - és hattagú zenekara húzta minden este. Ő a nagyhírű Tüzes Rajkózenekarral bejárta a Földkerekséget. Számtalan híres embernek, de még királyoknak és államfőknek is muzsikált s szívesen hallgatta őket az akkori Magyarország első embere Kádár János is. A sok utazás után hazahúzta a szíve Ceglédre. Beleszerettem az egyik lányába Györgyibe, akit hamarosan feleségül vettem.

Szolnokon a Béke étteremben már nagyzenekarral játszottam s a katonaság után több mint tíz évig végig egész Európán át szórakoztattuk magyar cigányzenével az embereket. Majd hazajöttem Ceglédre a családomhoz és a Földműves szövetkezeti étterembe kerültem, ahol szinte minden hét végén száz fő körüli néppel nagy lakodalmak voltak. Megszámlálhatatlan mennyiségű magyarnóta, operett és világsláger volta repertoárunkban s minden vendégnek a kedvében tudtunk járni. Nyári szezonban sokszor a Balatonon játszottam. A városban hosszú évekig olyan cigánybált szerveztünk, ahová az ország minden tájáról tódultak a muzsikus cigányok. A rendszerváltás után azonban sajnos sorra megszűntek a cigányzenés szórakozóhelyek Cegléden, de sokfelé az országban is.

Ifjú Gulyás Jenő mindkét ágról zenészcsaládba született 1977-ben Cegléden. Őt is, mint a legtöbb hozzá hasonló családból való fiút prímásnak nevelték. Még javában gimnáziumba és zenét tanulni járt, amikor 15 esztendősen már édesapja zenekarában egy egész szezont végigjátszott a Balaton partján, mint tanuló prímás. A későbbiekről így mesélt:

Az egyik nap a bőgős váratlanul otthagyta a zenekart, pedig este fel kellett lépni. Viccből megfogtam a hangszert, amin még soha nem tanultam játszani és a beugrás annyira sikerült, hogy a hangszer változatlanul a kezemben maradt. Amikor a Kecskeméti Kodály Zoltán Zenei Gimnáziumban a tanárom meghallotta a játékomat, fényes jövőt jósolt nekem. Többen is javasolták, hogy térjek át a klasszikus pályára. Így is lett s aktívan, nemegyszer napi hét-nyolc órát gyakoroltam a klasszikus zenét. Sajnos az első nemzetközi megméretésem az utolsó pillanatban elmaradt s az engem menedzselni szándékozó tanárom külföldre szerződött. Ám én nem adtam fel s hamarosan a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar tagja lettem, később átmentem a szolnoki szimfonikusokhoz dolgozni. Azóta több szimfonikus zenekarban megfordultam, de hű maradtam és maradok is a cigányzenéhez. Nagy élmény volt számomra, hogy néhány éve a Ceglédi Kossuth Múzeum egyik rendezvényén Zsiga Pista nagyapánk kinagyított fényképe alatt játszhattam a most is világot járó hegedűs unokabátyámmal egy zenekarban.

Amennyiben megvalósul Cegléden a volt Tiszti Klub helyén az új közösségi ház, biztos, hogy szívesen járunk oda olykor, olykor zenész famíliám tagjaival ápolni a magyar cigányzene szép hagyományait. Ahol remélem, hogy a két éve remekül csellózó, most tízesztendős kislányommal, Emmával és édesapámmal együtt is felléphetünk, mert hála Istennek nálunk már az ötödik generációban él tovább töretlenül a zene szeretete.

Kőhalmi Dezső