Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Templomot fosztott ki a ceglédi férfi

2020.05.17. 12:15 Rovat: Kékfény | Forrás: www.cegled.hu
Fotó: police.hu

Nem fohászkodni tért be a jászkarajenői templomba 2020. május 10-én délelőtt a 26 éves helyi férfi, sokkal inkább a hívők adományára fájt a foga. A szentélyben földre helyezett, fából készült perselyt egy téglával ripityára törte, majd kimarkolt belőle több ezer forintot.

A keresztény erkölcsi tanítás szerinti hét főbűn közé tartozó fösvénységről minden bizonnyal nem tanult, kapzsisága a sekrestye felé vitte, ahonnan egy 15 ezer forintot érő távirányítót emelt el. További kutakodását a hirtelen megjelenő plébános zavarta meg. A férfi magyarázkodásba kezdett, hogy kezet mosni tért be a szent helyre, majd sarkon fordult és a begyűjtött zsákmánnyal elfutott. Később kiderült, nem a higiénia vezérelte istenházába.

 

A rendőrségre 2020. május 12-én érkezett bejelentés a lopásról, az egyenruhások pedig már másnap előállították a tolvajt, aki kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését, vallomást nem tett. A lakásán végzett kutatáskor előkerült a sekrestyéből származó távirányító, valamint három mobiltelefon, amelyek feltehetően bűncselekményekből származnak.

 

A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfivel szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

 

Forrás: police.hu

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk