Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Újra kinyitottak a fogászatok!

2020.05.16. 17:46 Rovat: Gazdaság
Újra kinyitottak a fogászatok!

Minden pácienst potenciális fertőző betegnek kell tekinteni.

Március közepétől csak a sürgős ellátást igénylő beavatkozásokat engedélyezték a fogászatok számára. Május 4-től a Kormány feloldott, illetve enyhített több korábbi szigorító intézkedést, többek között a magánegészségügyre vonatkozó korlátozásokat. Újra indulnak a háziorvosi és gyermekorvosi ellátások és a fogászati alapellátás is. Először a sürgős beavatkozások elvégzését javasolják, aztán ezen beavatkozások kiterjesztését.

A fogászati szigorítások enyhítése közel 6000 fogorvost, 3000 fogtechnikust és mintegy 10000 kiszolgáló munkatársat, köztük asszisztenseket érint. Nem beszélve arról a néhány millió páciensről, akik a szolgáltatásokat nem tudták eddig igénybe venni.

 

Dr. Szabó Lászlót, a Fixfogsor Rendelők igazgatóját kérdeztük a korlátozások feloldásával és azzal kapcsolatosan, hogy fel vannak-e készülve a magánrendelők a nyitásra.

Váratlanul jöttek március közepén a rendelői szigorítások, bezárások és most szinte ugyanolyan váratlanul és hirtelen oldották fel ezeket a korlátozásokat. Hogyan élték meg ezt az új helyzetet?

Április 30-án hirtelen ért bennünket fogorvosokat a rendelési korlátozások feloldásával kapcsolatos hír, miszerint május 4-től a Kormány feloldja a magánegészségügyi intézményekre vonatkozó szigorító intézkedéseket. A lakosság életminőségére nézve ez egy nagyon fontos döntés, mivel a magánrendelők sokat segítenek az állami ellátó rendszernek az egészségügy megfelelő szinten tartásában. Ezekhez a fogászati kezelések is hozzá tartoznak. A március 17-én bevezetett korlátozások óta nagyon sok páciens hívta rendelőnket a várható nyitás időpontjával kapcsolatosan. Eddig nem tudtunk mit mondani, csak a türelmüket kérni. Ez a türelem, az utóbbi időben már egyre kevesebb volt, hiszen a fogászati problémák komoly életminőségbeli gondokat okoznak a pácienseknél.

 

Önöknek Budapesten és vidéken is van fogászati rendelője. A korlátozások feloldása az egész országra vonatkozik?

A rendelet nem tartalmaz semmi olyan kikötést, hogy a magánrendelőkre más vonatkozna vidéken és Budapesten. A 17/2020. (IV.30.) EMMI rendelet értelmében az alapellátásban alkalmazott kezelések fokozott körültekintéssel újra végezhetők.

 

Fel vannak készülve arra, hogy a pácienseket újra fogadják?

Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a járványnak még nincsen vége. Ezért olyan intézkedéseket foganatosítottunk, amelyek minimálisra csökkentik annak lehetőségét, hogy kezelés közben bárki megfertőződhessen a koronavírussal.

Minden pácienst potenciális fertőző betegnek tekintünk.

 

Ez egyébként nem jelent újdonságot nekünk, járványmentes időszakban is ezzel a szemlélettel dolgozunk. A jelenlegi emelt szintű higiéniai protokoll sokkal nagyobb védelmet jelent pácienseink és a kollégáink számára is. Ennek következetes betartása által törekszünk arra, hogy semmilyen körülmények között se legyen lehetséges egyik páciensről átvinni fertőzést másik páciensre. Probléma, hogy  rendelet megosztja a fogászati szakmát is és sajnos nincs minden rendelő felkészülve megfelelő védőfelszerelésekkel és szervezettséggel a biztonságos nyitásra.

 

 

Újra kinyitottak a fogászatok!

 

Milyen konkrét intézkedéseket hoztak a fertőzések elkerülése érdekében? És mit ír elő a Kormányrendelet?

 

A koronavírus bizonyítottan olyan természetű betegség, melynek terjedését a higiéniai és fertőtlenítési szabályok betartásával nagymértékben csökkenteni lehet. Ez nem csak az egészségügyi intézményekre, hanem az otthoni fertőtlenítési szabályokra is vonatkozik.

 

A kormányrendelet a páciensek fogadásával kapcsolatban szigorúbb szabályokat ír elő, mint a járványidőszak előtt. A páciens rendelőbe érkezésekor testhőmérsékletet kell mérni, higiéniás kézfertőtlenítést alkalmazni a pácineseknél és kapnak szájmaszkot is, illetve kitöltjük a járványügyi kérdőívet. Biztosítani kell a páciensek egymástól megfelelő, biztonságos távolságban történő várakozását. Ezen túlmenően az egyes páciensek ellátása között fertőtlenítéseket kell végezni. A dolgozók részére biztosítani kell a megfelelő védőfelszerelést a kezelésekhez. A kezelésekre kizárólag telefonon, előre egyeztetett időpontban lehet eljönni, ezzel elkerülve a várakozást.

A járványügyi szempontokat figyelembe véve maximalizálták az egy időben a rendelőben tartózkodók számát. A kezelés után a rendelőt szigorú protokoll szerint szellőztetjük és fertőtlenítjük.

 

Rendelőnk a kivehető fogpótlások készítésére és annak stabilizálására specializálódott, így korábban is ritkán végeztünk aeroszol képződéssel járó általános fogászati kezeléseket. Most átmenetileg teljesen szüneteltetjük a magas fordulatú, aeroszolos hűtéssel működő eszközeinket, a fogsorkészítés során szerencsére ezekre nincs is szükség. Pácienseink így biztonságban vannak.

Egyébként a fogászati rendelők rendelkeznek infekciókontroll protokollal, amely pontosan leírja a higiéniai követelményeket és szigorúan szabályozza azok követését. Ezeket a koronavírus miatt tovább szigorítottuk. Módosítottunk a páciensek fogadási rendjén is. Ez azt jelenti, hogy egy-egy páciens kezelésére a szokásosnál több időt hagyunk, hogy legyen elég idő a szellőztetésre, fertőtlenítésre, a kollégák átöltözésére és hogy a páciensek ne találkozzanak egymással a rendelőn belül. Ez természetesen kevesebb páciens fogadását teszi majd lehetővé a számunkra. Hosszabb ideig tartó fertőtlenítés zajlik a rendelőben 2 páciens kezelése között. További óvintézkedés a teljes védőöltözetbe való munkavégzés. Többféle védőeszköz van. Ilyenek a védőruházat, gumikesztyű, megfelelő szájmaszk és pajzs, illetve védőszemüveg. A páciensek időpontra jönnek és a minimálisra csökkentjük a várakozás időtartamát. Csak előre bejelentkezéssel fogadjuk a pácienseket. A telefonos bejelentkezéskor az egészségi állapotra vonatkozó információkat átbeszélik a kollégák, ebbe bele tartoznak azok a kérdések is melyek az esetleges koronavírus fertőzöttségre utalhatnak. A rendelőbe érkező páciensek testhőmérsékletét digitális lázmérővel megmérjük.

 

Azokban a fogászatokban, ahol a kezelő helyiségek egymástól elszeparáltan vannak kialakítva, szerencsés helyzetben vannak, így a kezelésekkor minimális a személyzet, akivel a páciens találkozik (csak orvos és asszisztens).

 

Fokozott fertőtlenítés zajlik a rendelőkben. A takarítás és fertőtlenítések számát növeltük. Egy-egy páciens távozása után a sterilizálási, fertőtlenítési protokollt meghosszabbítottuk, a rendelőket átszellőztetjük, az orvosnak teljes védőfelszerelést kell cserélnie, sterilre kell váltani. Ez időigényesebb procedúra, mint egy járványveszély-mentes időszakban. Fertőtlenítő szereket is kihelyezünk a rendelőben, amit páciensein használhatnak.

 

A mi rendelőnkben például óriási előny, hogy saját fogtechnikai laboratóriumunk van, a rendelő épületében, így nem kell sokat várni a fogtechnikai munkák elkészültére.

 

Amennyiben műfogsort visel és további információkat szeretne annak kezelésével, rögzítésével kapcsolatosan KATTINTSON IDE: http://fixfogsorinfo.hu/

 

A fogorvosok arra kérik a pácienseket is, hogy egészségesen, lázmentesen érkezzenek a rendelőbe.

 

Önök mikor nyitnak?

Mi is megnyitottuk rendelőnket, mivel rendelkezésünkre áll minden eszköz az emelt szintű fertőzésmegelőzéshez. Kiemelném ezek közül, hogy minden rendelőbe telepítünk vírusölő légtisztító készüléket. Fokozatosan bővítjük majd a kezelések körét. Első körben a már korábban bejelentkezett páciensek ellátását tervezzük, majd az új konzultációk elindítását, majd a komolyabb kezelések végzését. Minden fogászatnak hasonló, maximálisan a fokozatosság elvét betartó újraindulás javasolt. Azon fogászatok, akik már a munkamentes időszakban megtették a megfelelő intézkedéseket, azok most előnyben vannak.

 

Milyen forgalomra számítanak a nyitást követően?

Az eddigi bejelentkezések alapján látjuk, hogy sokan akarják elvégeztetni azokat a kezeléseket, amikre nem volt mód a korlátozások miatt. Így a kezelések számának jelentős növekedésére számítunk a fogászati rendelőkben és emiatt sokan csak később tudnak kezelési időpontot kapni. Azt gondolom, hogy úgy járunk el korrekt módon, ha azokat a pácienseket részesítjük előnyben az időpontok kiadása során, akik már korábban felvették velünk a kapcsolatot és jelezték, hogy jönnének a kezelésre. A sürgős eseteteket természetesen előre vesszük.

 

Biztonságosak lesznek ezek a kezelések?

 

Az engedélyt a rendelők megnyitására azzal a kitétellel kaptuk, hogy betartjuk a járványügyi szempontból szükséges fokozott higiéniai előírásokat. Az is nyilvánvaló, hogy a kezelések elmaradása szintén komoly problémákat eredményezhet a pácienseknek pl. egy szájüregi gyulladás esetén. Minden fogorvos egyéni felelőssége, hogy igazodjon az aktuális helyzethez, azaz a lehető legkisebb fertőzési kockázat mellett a lehető legjobb kezelést nyújtsa a pácienseinek.

 

Újra kinyitottak a fogászatok!

 

Amennyiben műfogsort visel és további információkat szeretne annak kezelésével, rögzítésével kapcsolatosan KATTINTSON IDE: http://fixfogsorinfo.hu/

 

A Fixfogsor Rendelő specialitása a fogatlanságban szenvedő páciensek műfogsorrögzítésének végleges megoldása, a fogsor stabilizálásával. A rendelő protézisrögzítés területén végzett innovatív fejlesztéseiért és minőségi fogászati tevékenységéért számos kitüntetésben részesült.

A Fixfogsor Rendelő fogászati kezeléseivel elnyerte az Érték és Minőség Nagydíjat; a Magyar Tudományos Akadémia nevével fémjelzett Dél-Alföldi Innovációs Díj II. helyezését és immár a Magyar Brands Nagydíjat is.

 

 

Újra kinyitottak a fogászatok!

 

 

A műfogsorrögzítési eljárásról további információkat olvashat ezen az oldalon: http://fixfogsorinfo.hu/

 

Előző cikkünket ERRE A LINKRE KATTINTVA érheti el.

Értékelés: 5/1

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk