Dr. Csáky András polgármester búcsúbeszéde:

Excellenciás Püspök Úr!  Főtisztelendő Atyák! Tisztelt Gyászoló Rokonság!

Végtisztesség tevő keresztény testvéreim!      

Megrendülten állok- e tátongó sír előtt.

Gyermekét zokogással és kínnal temeti a szülő, zokog és kínokat él át az egész család. Mindenki úgy érzi: maga a Teremtő írta át az emberileg természetesnek vélt időrendet. És csak az Úr hozhat megnyugvást és megértést a holnapjaink folytatásához.

Nagy kérdés: ehhez képest van-e valami különbség a mostani fájdalmunkban, amikor gyóntatójától, lelkének atyjától búcsúzik a nyáj?

Látszólag fordított a helyzet, mert most nem a gyermek távozik.

Mondom: látszólag.

Hiszen ő nem csupán a mi papunk, keresztelőnk és vigasztalónk a halálban, nem csupán idősebb testvérünk, bátyánk és atyánk, hanem a legfontosabb értelemben vett gyermek: Isten vállaltan szolgálatos gyermeke, aki ezt a szolgálatot eddig itt előttünk, majd pedig az örökkévalóságban teljesíti.

Drága Mihály atya!

Bocsáss meg nekem és még sokaknak, hogy a döbbenet megrázó napjaiban váratlan távozásodat a földi létből a magunk hiányérzetének fájdalmában értelmezzük. Űrt hagysz magad mögött. Nemcsak papként, emberként is. Mondják, bajban ismerszik az ember. Te példaember voltál akkor is, amikor a szenvedő erdélyi magyarokon kellett segíteni. Nemcsak Bibliát vittél, hanem gyógyszereket, szappant, cukrot…, mindent, ami szükséges az emberi élethez. Nem szájmagyar voltál, hanem cselekvő magyar. Isten és nemzet együtt élt benned.

Kedves Atya!

Bármennyire is ez lenne a legfőbb feladatom a ravatalodnál, mégsem tudok rólad polgármesterként, hivatalos emberként beszélni. Adatokat sorolhatnék, hogy több mint huszonöt éves ceglédi pásztorkodásod alatt felújítottad a templomot, a plébániát, gondod volt a kántorházra és megépítetted a csemői templomot, majd Albertirsán és Ceglédbercelen is új életet teremtettél. Mégsem könnyen jönnek a számra azok a szavak, melyek rendkívüli gyakorlati képességeidet dicsérik. Ugyanis legfőképpen a lélek embere voltál. Nagy-nagy tervező, akinek a szeme előtt ott lebegett egy jobb, egy tisztább, egy jövőre készebb magyar társadalom képe.

Azt szeretted volna, ha több fiatal van körülöttünk, ha a családok gyermekekben építik a jövőjüket, s közben - sőt éppen a legtisztább kötőanyagként - felismerik Isten tanításának ragasztó, felnövesztő erejét.

Ha mindaz legalább részben teljesült volna, amit az egyházról, a társadalomról gondoltál, sokkal üdvözítőbb helyzetben lennénk. Hallgathattalak erről. Meghitt körökben is sokszor beszélgettünk. Családi sajátosságunként nemcsak a lelki létezésünkről volt akkor szó, hanem súlyos betegségeidről is. Hihetetlen erővel viselted a bajaidat. Csak a közösséged számított. Legutolsó szolgálatoddal a Szentföldre vitted őket. Hazajőve elmondtad nekem, milyen nagy és távlatos élmény volt ez a számodra.

Most már jelképesnek gondolom én is. Egy ember távlata a többiekben élhet tovább, azokban akiket szolgáltál.

Mihály atyánk!

Szent Pál szavaival elmondhattad: "A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam".

A Jó Isten mostantól más feladatokat oszt rád. És mi büszkén és bizalommal tekintünk fölfelé, hogy ott is olyan vagy, mint idelent voltál. Imánkban kérjük, hogy Isten részesítsen az örök élet örömében és békéjében.

Köszönjük az itteni létezésedet.