Ceglédinfo

Hír, program

Ungvári Attila ismét kvótás helyen

2019.12.22. 14:51 Rovat: Sport
 
Fotó: judoinfo.hu

A mieinknek nem sikerült jól a csingtaói World Masters, de Ungvári Attila visszaverekedte magát a kvótások közé, így hét befutó helyen álló judóssal fordulhatunk rá a jövő évre maradt kvalifikációs versenyekre.

 
 

Nem kezdődött jól a mieink számára a csingtaói World Judo Masters, a nyitónapon, csütörtökön mindhárom indulónk elveszítette az első mérkőzését. Csernoviczki Éva (48 kg, Ippon Judo Tatabánya) a mongol Ganbaatar Narantsestegtől vazarival, Pupp Réka (52 kg, Atomerőmű SE) a világranglistán tizedik spanyol Ana Perez Boxtól ugyancsak vazarival kapott ki, Karakas Hedvig (57 kg) pedig hosszabbításos csatát vívott a világranglistán kilencedik német Theresa Stoll ellen, végül a BHSE versenyzője megkapta a harmadik intését, s így búcsúra kényszerült.

Pedig igen nagy szükség lett volna a győzelmekre, hiszen a tokiói világbajnokság után a kínai Mesterek Tornáján lehetett a legtöbb olimpiai kvalifikációs pontot gyűjteni ebben az évben, a pontokért pedig egyre élesebb a harc.

A World Masters második napja már egy fokkal jobban alakult számunkra, hiszen Ungvári Attila (Ceglédi VSE, 81 kg) és Gercsák Szabina (DVTK, 70 kg) is sikerrel vette az első akadályt. Előbbi számára ráadásul ez a győzelem már a legjobb tizenhat közé jutást jelentette, így a német Resseltől elszenvedett vereség ellenére 288 pontot írnak a neve mellé az olimpiai kvalifikációs ranglistán. Számításaink szerint így Ungvári Attila tokiói indulást érő helyen zárja az esztendőt, megnyitva a lehetőséget még egy magyar judós előtt, hogy a kontinentális szabadkártyával kijuthasson az olimpiára!

Gercsák Szabina a görög Telcidu legyőzése után küzdelmes meccsen maradt alul a holland Sanne van Dijkkel szemben. A sokat érő győzelem életben tartja a miskolci sportoló ötkarikás reményeit, a komoly gerincműtét és több hónapos kihagyás után az esély megőrzése is komoly fegyvertény.

A zárónapra sajnos nem maradt magyar győzelem, Tóth Krisztián (90 kg, MTK Budapest) az algériai Benamaditól vazarival, Cirjenics Miklós (100 kg, Atomerőmű SE) az első helyen kiemelt grúz Lipartelianitól az utolsó percben ipponnal, Szigetvári Mercédesz (+78 kg, Mogyi-Bajai JC) pedig a dél-koreai Han Mi Dzsintől intésekkel kikapott, így hamar véget értek számunkra a küzdelmek.

 

A csingtaói viadalon hatvanhét ország 445 judósa lépett tatamira, az érmek zömét ismét a japánok (5 arany, 2 ezüst, 5 bronz) vihették haza, az éremtáblázat képzeletbeli dobogójára még a remeklő hollandok (3, 1, 1) és a franciák (1, 3, 3) fértek fel.

Az olimpiai kvalifikációs sorozat erre az esztendőre véget ért, de rövid szünet után, január 23-án az izraeli Grand Prix-viadallal újra elkezdődik a pontokért zajló - egyre élesebb - küzdelem. A mieink - számításaink szerint - hét kvótával fordulnak rá a hajrára: Tóth Krisztián, Karakas Hedvig, Csernoviczki Éva, Pupp Réka, Ungvári Attila, Cirjenics Miklós és - kontinentális szabadkártyával - Szabó Frigyes (73 kg, UTE) várhatja befutó helyen a tokiói kvalifikációs utolsó szakaszát.

 

Forrás: judoinfo.hu

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    
Hirdetésszervezés

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk