Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Birkózó eredmények

2019.11.28. 12:50 Rovat: Sport
Birkózó eredmények

Szombaton Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok adott otthont a diák II-es korosztály szabadfogású országos diákolimpia döntőjének. Az év utolsó egyéni versenyére, a bejutottak közül 181-en mérlegeltek be. A Ceglédi VSE fiataljai 8 fővel képviseltették magukat.

 
 

A ceglédiek végül egy bajnoki cím mellett három bronzérmet és egy ötödik helyezést is megszereztek. A bajnoki címet a 46 kg-ban szőnyegre lépő Ungvári Tibor hódította el, aki mind a négy ellenfelét még az első menetben két vállra fektetve magabiztosan szerezte meg a súlycsoportja első helyét.

 

Eredmények:
 
26 kg  5.  Máté Miklós
38 kg  3.  Budai Ferenc
46 kg  1.  Ungvári Tibor
           3.  Manczák Martin
69 kg  3.  Krenyóczi Martin
 
Vasárnap két helyszínen is szőnyegre létek a ceglédi birkózók. Kaposváron a lányok a diák csapatbajnokságon, Budapesten pedig a fiúk a kötöttfogású utánpótlás csapatbajnokságon mérték össze az erejüket.
 
A lányoknál 15 csapat nevezett, akiket négy csoportba osztottak. A cegléd a Kiskunfélegyháza és Báránd csapatával került egy csoportba. Az első mérkőzésen a Kiskunfélegyházától vereséget szenvedtek, majd a Báránd csapatát legyőzték. Így csoport másodikként zárta a versenyt a Cegléd. A folytatásban a négy csoportgyőztes mérkőzött az 1-4. helyezésekig, a többi csapatot pedig az addig elért eredmények alapján rangsorolták. Ezek alapján a Cegléd végül a 11. helyen végzett.
 
A csapat tagjai: Lázók Kasszandra, Oláh Tifani, Lázók Evangelina, Józsa Nikoletta, Józsa Kinga, Lázók Xenodiké és Bilecz Vivien.
 
A fiúk Budapesten a Honvéd rendezésében küzdöttek meg a csapatbajnoki helyezésekért. A 13 csapat küzdelmei az egyéni versenyek lebonyolítási szabályai szerint, négyes vigaszággal került megrendezésre. A sorsolást követően a Cegléd a Niké csapatával küzdött a nyolc közé kerülésért, ahol a Cegléd győzött. A negyed döntőben a Dorog csapata következett ahol a Cegléd vereséget szenvedett, így a vigaszágon folytathatta. A vigaszág első fordulójában a Cegléd a KASI csapatát legyőzte. Majd a folytatásban a Tatabánya csapatát is felül múlta a Cegléd. Ezt követően az Esztergom elleni mérkőzés tétje az volt, hogy a győztes csapat a bronzéremért a vesztes pedig az ötödik helyért folytathatta. Sajnos ezen a találkozón az Esztergom bizonyult jobbnak, így a Cegléd az ötödik helyért lépett szőnyegre a folytatásban a Diósgyőr csapata ellen. Ez a mérkőzés már a hatodik volt a Ceglédnek, míg a DBC csapatának a sorsolás szeszélye alapján eggyel kevesebb. Itt már többeknél látszódott a fáradság, de ennek ellenére szoros csatát vívott a két csapat. Végül két ponttal 22-20-ra a DBC csapata nyert és így a Cegléd a 6. helyen zárta a bajnokságot.
 
A csapatbajnokság végeredménye:
 
1.  ESMTK
2.  Dorog
3.  Honvéd
4.  Esztergom
5.  Diósgyőr
6.  CVSE
 
A csapat tagjai: Török Olivér, Katona Zoltán, Barta Milán, Tóth Levente, Kodi Krisztián, Papp Lajos, Fekete Attila, Szivák József, Medgyes Mátyás és Vukovic Mario
 
 
Pap Ferenc
Értékelés: 5/1

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk