Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Labdarúgás: balszerencsés vereség Tiszaújvárosban

2019.10.28. 13:26 Rovat: Sport
Labdarúgás: balszerencsés vereség Tiszaújvárosban

Rangadónak számító mérkőzésre utaztunk Tiszaújvárosba, ahol minden megszerzett pontnak örülnek a vendég csapatok. Sokáig úgy is állt a mérkőzés, hogy egy pontot mi is haza tudunk vinni, de végül egy rendkívül balszerencsés góllal kikaptunk. Kőházi Ádám tudósítása:

A mérkőzés elejétől komoly mezőnymunka folyt a pályán mind a két csapat részéről. A vendégek valamivel veszélyesebbek voltak, az első helyzetet is ők alakították ki. A 10. percben egy távoli lövés ment nem sokkal a kapunk mellé. Mi több veszélyes akciót is vezettünk, de végül elmaradtak a helyzetek. A 18. percben egy közeli lövéssel veszélyeztetett a Tiszaújváros, de nem volt erő a próbálkozásban, amit Tulipán védeni tudott.

A 20. perc környékén nagyon közel volt a hazai csapat a gólhoz, de először a ziccerben érkező támadót Tulipán remekül zavarta meg, majd Pesti mentett nagyot a kapunk előtt. Mind a kettő nagyon nagy lehetőség volt.

A Tiszaújváros veszélyesebben játszott az első félidőben, mi nem igazán tudtunk veszélyeztetni, gól viszont nem született az első 45 percben.

A szünetben Schőn László vezetőedzőnk cserélt és Kelemen helyére Kunt küldte a pályára. Az 54. percben volt talá a legkomolyabb lehetőségünk. Makrai csúsztatta a labdát Szilágyi elé, aki közelről próbálkozhatott, de nem volt elég erő a lövésben, a kapus védeni tudott. A 65. percben is mi veszélyeztettünk. A csereként beállt Kun adott be veszélyesen egy akció végén, majd az utána következő szögletből is, de mind a kettő esetben menteni tudtak a hazai védők.

Két perccel később is jól jött be egy Kun beadás, amit Szász fejelt meg, de a labda pár centivel a kapu mellé ment. A folytatásban is a mezőnyjáték dominált, igazán döntetlen szagú mérkőzés volt, de hogy végül nem lett az, az egy szerencsétlen szituációnak volt köszönhető. Nem jól sikerült hazai lövés ment volna a kapunk mellé, de a menteni próbáló Bagó, már nem tudta elhúzni a lábát a labda elől, amiről a játékszer bepattant a kapunkba.

A maradék időben mindenkit előre küldtünk, próbáltuk valahogy begyötörni az egyenlítő találatot, de ez ma sajnos nem sikerült, így pont nélkül távoztunk Tiszaújvárosból.

Kezdőcsapat:
Tulipán - Bagó, Szász, Bodó, Pesti - Makrai, Juhász - Kovács, Markó, Szilágyi - Kelemen

Cserék:
Kelemen helyén Kun
Juhász helyén Lukács
Szilágyi helyén Cseh

Értékelés: 5/1

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk