Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Sporttörténelmi hetet zártak a Cápák

2019.10.22. 15:42 Rovat: Sport
Sporttörténelmi hetet zártak a Cápák

 Ceglédi Kék Cápák Se öt korosztálya hét bajnoki mérkőzést játszott a héten. Mindegyik Cápa csapat nyerni tudott, így az egyesület fennállása óta először fordult elő, hogy egy "meccsdömpinges" fordulót százszázalékos teljesítménnyel zárjanak. A felnőttek a Kecskemétet, az ifisták Szolnokot, a serdülők Lajosmizsét, az U14 Nagykátát és Jászberényt, az U12 pedig Kókát és Tápiószentmártont győzte le.

Felnőtt mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák - Kecskeméti NKSE U22 42 - 33 ( 19 - 13 )

Cegléd, 100 néző, vezette Feind, Kathi

Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett (kapusok), Földi Mónika 14, Vuletic Suncica 7, Dobos Renáta 5, Török Melinda 5, Tóth Adrien 3, Torgyik Rita 2, Tóth Ágnes 2, Kökény Hanna 2, Ade Sowunmi 1, Peszeki Laura 1, Kovács Alíz, Spolmin Roberta

Hétméteres: 1/0, ill. 6/5

Kiállítás: 12, ill. 10 perc

Varga Péter edző: Kellemetlen fiatal kis csapat ellen kellett volna önbizalmat szerezni és a védekezést gyakorolni. Azt kértem a lányoktól, hogy ne becsüljék le a vendég csapatot és tiszteljük meg az ellenfelünket azzal, hogy verjük meg őket annyival, amennyivel csak lehet. Ez hellyel, közzel sikerült is. A védekezésünk nem volt acélos, de azt is tudom, hogy az ilyen meccs már fejben eldől és nehéz felpörögni maximumra. Örülök, hogy a fiataloknak is tudtam lehetőséget adni és éltek is vele. Ritának pedig jobbulást és gyors felépülést kívánok. Gratulálok a lányoknak!

 

Ifi mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák - Szolnoki KCSE 45 - 25 ( 21 - 11 )

Cegléd: Kökény Hanna 10(3), Pintér Zsófia 8, Peszeki Laura 7(1), Farkas Fruzsina 5(1), Mód Klaudia 4, Kovács Alíz 4, Vágány Noémi 3, Imregi Boglárka 2, Pető Luca 1, Benkő Barbara 1, Baricza Viktória

Hétméteres: 10/5, ill. -

Kiállítás: 2, ill. 10 perc

Ade Sowunmi edző: - Ezen a mérkőzésen sem volt könnyű dolgunk. Kapus hiányában sajnos mezőnyjátékosoknak kellett védeni, akik az ifi alap játékosai voltak( (Kovács Alíz,Mód Klaudia, Benkő Barbara) . Azt hogy ezt vállalták és helytálltak nagyon jó példa volt mindenki számára, hisz tudták így lehet a csapatot segíteni és nem csak beálltak, hanem akartak és védésekkel segítették a csapatot a győzelemhez. Ezen a mérkőzésen is azok kaptak több lehetőséget, aki ebben a fordulóban kevesebbet játszottak. Gratulálok mindenkinek!

 

Serdülő mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák - KIKI SKFT 41 - 8 ( 23 - 2 )

Cegléd 80 néző, vezette Forgács, Mestyán

Cegléd: Semetka Gréta (kapus), Peszeki Laura 14(1), Kökény Hanna 6, Imregi Boglárka 6, Kádár Kata 4, Simon Anna 4, Vágány Noémi 3, Tóth Fruzsina 3(1), Orlov Katinka 1(1), Berényi Norina

Hétméteres: 6/4, ill. 3/0

Kiállítás: 2, ill. 10 perc

Ade Sowunmi edző: - Nehéz olyan mérkőzésre kellőképpen felpörögni ahol tudjuk miénk a 2 pont. azt kértem a lányoktól minél több olyan dolgot( játékot cselt ...) próbáljanak ki amit nem mertek eddig. Jó volt látni hogy nem féltek ezeket elővenni, a fiatalabbak is több lehetőséget kaptak mint eddig hogy gyorsabban felvegyék serdülő ritmusát, nagyon ügyesen helytàllak. Gratulálok mindenkinek így kell tovább menetelni.

 

U14 mérkőzések:

Ceglédi Kék Cápák - Nagykáta SE 15 - 3 ( 10 - 2 )

Albertirsa 50 néző, vezette Gyimesi, Takács

Cegléd: Semetka Gréta, Marton Georgina (kapusok), Tóth Fruzsina 10(2), Orlov Katinka 3, Horváth Evelin 1, Pokorny Szintia 1, Csombai Mirella, Józsa Luca, Héda Lorina, Kapusi Annamária, Bodor Mónika, Dengi Csenge, Pásztor Petra

Hétméteres: 2/2, ill. 3/1

Kiállítás:-, ill. 4 perc

 

Ceglédi Kék Cápák - Jászberényi TF DSE 20 - 8 ( 9 - 4 )

Cegléd: Semetka Gréta, Marton Georgina (kapusok), Tóth Fruzsina 8/1, Orlov Katinka 7/1, Horváth Evelin 4(1), Pásztor Petra 1, Bodor Mónika, Józsa Luca, Kapusi Annamária, Pokorny Szintia, Gigor Sztella, Dengi Csenge, Héda Lorina

Spolmin Roberta edző. - A Nagykáta elleni meccs első félideje jó volt, a második félidő viszont sajnos meglehetősen gólcsendesre sikerült. Ebben a játékrészben, főleg az elején mind hozzáállásban, mind a kézilabdázást tekintve alulmúlták magukat a lányok, bár még így is sikerült nyerni, amihez azért gratulálok. Szerencsére a második meccsen egész más, mondhatni a valódi arcukat mutatták a lányok. Felszabadultan játszottak, küzdöttek, végre volt sebessége a játéknak. A második meccsel kiköszörülték az előző kis csorbát, így végül jó szájízzel és négy ponttal hagyhattuk el a csarnokot. Gratulálok a csapatnak!

 

U12 mérkőzések:

Ceglédi Kék Cápák - Kóka KSK 21 - 16 ( 9 - 9 )

Tápiószentmárton 120 néző, vezette Balog, Vig

Cegléd: Kuszkó Cintia (kapus), Kaposvári Vanda 7(1), Ferenczi Lili 6, Öhler Laura 4, Csombai Izabella 2, Fleischmann Csenge 2(1), Pintér Léna, Farkas Boglárka, Kiss Eszter, Cseh Panna, Dugasz Lilla

Hétméteres: 3/2, ill. 7/1

Kiállítás. 2, ill. 2 perc

 

Ceglédi Kék Cápák - Aranyszarvas SE 25 - 16 ( 14 - 9)

Cegléd: Kuszkó Cintia(kapus), Ferenczi Lili 6, Kaposvári Vanda 5, Fleischmann Csenge 5(2), Öhler Laura 5, Csombai Izabella 4(2), Pintér Léna, Farkas Boglárka, Kiss Eszter, Cseh Panna, Dugasz Lilla

Hétméteres: 4/4, ill. 3/1

Kiállítás. 2, ill. 2 perc

Pudics Zsolt edző: - A Kóka elleni első félidőben azt gondoltuk, elég lesz fél gőzzel is, aztán hamar rájöttünk, hogy nem, ami kapkodást és rengeteg technikai hibát hozott. A szünetben rendezni tudtuk a sorainkat, magabiztosan hoztuk a második játékrészt, majd a Tápiószentmárton ellni meccset is. Gratulálok a csapatnak, amiért képesek voltak átlépni saját határaikat. Tényleg mindenki kiválóan teljesített, de Kuszkó Cintia 55 százalékos kapus teljesítménye extra kiemelkedő volt.

 

 

pézsé

Fotó: Kisfaludi István

Értékelés: 5/1

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk