Ceglédinfo

Hír, program

Labdarúgás: győzelem Miskolcon

2019.08.26. 20:45 Rovat: Sport
 
Fotó: Kőházi Ádám

Előzetesen valószínűleg mindenki biztos győzelmet várt a DVTK II ellen, de mint tudjuk mindig az ilyen találkozók a legnehezebbek. A siker - ha nehezen is, de - megszületett, így továbbra is veretlenül áll az NB III-ban a CVSE. Kőházi Ádám beszámolója.

Már a mérkőzés elején a kezünkbe vettük a kezdeményezést, de a játék leginkább a két tizenhatos között zajlott. Az első nagy lehetőséget is mi alakítottuk ki a 15. percben, amikor Bagi adott be nagyszerűen a jobb oldalról, majd középen Szilágyi fejelt alig a kapu mellé.

A csapat a folytatásban is nagyon akart, de kicsit görcsösen játszottunk, sok volt a pontatlanság a játékunkban, talán még kicsit ott volt a fejekben a Gyöngyös elleni második félidő. Ennek ellenére a következő nagy helyzet is a hazaiak kapuja előtt alakult ki. Takács végzett el egy szabadrúgást a bal oldalról, a kapu rövid oldalát vette célbe, a labda pedig a kapufa külső élét találta el.

Az első komoly diósgyőri helyzetre a 29. percig kellett várni, amikor egy tizenhatos széléről eleresztett lövés ment el centikkel a kapunk felett. Pár perccel később megszereztük volna a vezetést, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot. Takács ellen szabálytalankodtak, a játék mehetett tovább a kapus kifutott, hogy elérje a szabad labdát és elfejelte a rárontó Lukács elől. Pont középre Kunhoz, aki nagyszerűen egyből visszarúgta és a labda a kapuban kötött ki, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot.

Ismét eltelt pár perc és ismét Kun volt a főszereplő, aki nagyszerűen cselezett befelé, majd lőtt, de pár centit tévedett. A kimaradt lehetőségek pedig megbosszulták magukat, a félidő vége előtt nem sokkal a hazai csapat egy szép támadás végén megszerezte a vezetést. A félidőig már nem is változott az eredmény.

Már a második játékrész első perceiben egyenlíthettünk volna, de Szilágyi lövése elment a kapu előtt keresztben. Nem sokkal később Markó lövését fogta a kapus. Csak nem akart összejönni az első gólunk...

 

A 76. percben aztán Markó lövését még ugyan fogta a kapus, de egyperccel később Kun végzett el egy szabadrúgást távolról, a pálya jobb oldaláról, a labda pedig érintés nélkül a kapuban kötött ki. 1:1

 

A gól előtt is végig fölényben voltunk és mi akartunk futballozni, de az utolsó 10 percben mindenki elővette a tartalékait és teljes erővel a Diósgyőrnek mentünk. Ennek meg volt a veszélye egy-két ellentámadásnál, de végül beérett a srácok által a mai napont elvégzett meló és a 82. percben Kun beadása után Lukács a kapuba fejelt. 1:2

 

A végén pedig jött a kegyelemdöfés. A csereként beállít G. Bíró adott nagyszerű labdát Markónak, aki átemelte védőjét, majd a kapus mellett a kapuba rúgta a labdát. 1:3

 

Minden elismerés a csapatnak, hogy hátrányból is tudtunk fordítani és behúztuk a megérdemelt győzelmet!

 

Kezdőcsapat: Tulipán - Bagó, Szász, Bodó, Pesti - Kovács, Markó - Kun, Takács, Szilágyi - Lukács

 

Cserék:
Takács helyett Makrai ('61.p.)
Kovács helyett G. Bíró ('91.p.)

 

Gól(ok):
Kun ('77.p.)
Lukács ('82.p.)
Markó ('94.p)

Értékelés: 5/1

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            
Hirdetésszervezés

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk