Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Közmeghallgatást tartott az önkormányzat

2019.06.21. 15:24 Rovat: Közélet
Közmeghallgatást tartott az önkormányzat

Tegnap tartotta első féléves közmeghallgatását Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Sok más mellett szó volt a húsvét előtt történt tragikus balesetről is, de a belváros forgalmi terheltségéről, az utcák, járdák, kerékpárutak állapotáról és fejlesztéséről is kifejtették véleményüket, illetve feltették kérdéseiket a város polgárai.

Takáts László polgármester a közmeghallgatás elején beszámolt a város elmúlt majd' öt évében, illetve a mögöttünk hagyott egy esztendőben elért eredményeiről, köszönetet mondott a város polgárainak, vállalkozásainak a helyi adótételek teljesítéséért, beszélt a Ceglédre jövőben váró feladatokról, a tervekről, majd a helyben megválaszolható kérdésekre adott választ.


Az ülésen jelen volt Török Csaba ceglédi rendőrkapitány, aki egyebek mellett kérdésre válaszolva eloszlatott egy, a városban terjedő pletykát. Elmondta, hogy folyamatban lévő ügy részleteiről ugyan nem nyilatkozhat, de a jogszabályi előírások szerint eljárva a húsvéti tragédiához hasonló esetekben az eljáró hatóság a sofőr vezetői engedélyét azonnal bevonja. Aki helyben nem kapott választ a feltett kérdésére, annak 15 napon belül írásban válaszol az önkormányzat.

 

Fotó: Szokolai Attila

Értékelés: 3.75/4

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk