Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Kifosztás és rablás miatt felelhet a 20 éves férfi

2019.03.18. 16:46 Rovat: Kékfény
Fotó: police.hu

A Ceglédi Rendőrkapitányságon indult eljárás egy 20 éves ceglédi férfi ellen kifosztás bűntett, valamint rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás adatai szerint a 20 éves férfi 2018. szeptember 12-én délután Cegléden, a Jászberényi úton egy 82 éves asszony háta mögé lépett, majd nyakából kiszakította az aranynyakláncát és azzal elmenekült a helyszínről. A nyomozók megállapították, hogy a férfi ezen felül megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2018. szeptember 17-én éjjel a Cegléden haladó személyvonaton egy férfihoz lépett, majd kezében egy 10-12 cm pengehosszúságú kést tartva többször, az összes nála lévő pénz átadására szólította fel. A férfi nem tudott pénzt adni a gyanúsítottnak, aki ekkor cselekményével felhagyott.

 

A nyomozók azonosították a bűncselekmények feltételezett elkövetőjét, akit a járőrök 2018. november 7-én a ceglédi vasútállomáson fogtak el, majd kihallgatását követően őrizetbe vették a Ceglédi Rendőrkapitányságon.   

 

A gyanúsított letartóztatása mellett folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a ceglédi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat átadták az ügyészségnek.  

 

Forrás: police.hu

Értékelés: 5/2

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk