Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Ma kezdődik a Magyar Kupa döntő

2021.02.25. 12:15 Rovat: Sport | Forrás: www.cegled.hu
Fotó: cekk.hu

Ma 13 órakor kezdődik a Killik László Női Magyar Kupa nyolcasdöntője. A szerdai napon a negyeddöntőket rendezik meg, vagyis kiderül, hogy kiknek lesz meccsük pénteken és vasárnap, és mely csapatoknak zárul már szerdán a szereplés. Nem kicsi tehát a tét, mert egy szerdai győzelem elődöntőt jelent a csapatoknak.

A sorsolás eredményeként csapatunk az első mérkőzésen 13 órától játszik a PEAC-Pécs csapata ellen. A párharc nyertese a Győr-DVTK mérkőzés győztesével találkozik majd az elődöntőben.

 

Mire számíthatunk a mérkőzésen? Nagy harcra, szoros mérkőzésre. A két csapat a bajnokságban már mindkét egymás elleni meccsét lejátszotta. A monori meccsen mi nyertünk, a pécsi találkozót a PEAC nyerte. Ellenfeleink azóta igazoltak még egy szlovák válogatott játékost, így biztos, hogy erősödtek azóta, mellettünk pedig az szólhat, hogy a bajnoki alapszakaszra vonatkozó megkötések a kupameccsekre nem vonatkozhatnak, így csapatunk úgy játszhat, mint az Európa Kupában.

 

A törökországi tapasztalatok jól jöhetnek, hiszen majdnem ugyanolyan sűrű lesz a lebonyolítás, bár ezúttal nem kell buborékba költözni, minden mérkőzésre külön utazunk Budapestre, ahol a BEAC hazai pályáján, a Gabányi sportcsarnokban rendezik a kupameccseket. A zárt kapus találkozókat szerdán a Mindigtv Go, pénteken és vasárnap pedig a televízió közvetíti. Mivel a korai kezdés miatt szurkolóink többsége munkahelyén vagy iskolában lesz, az eredmény alakulásáról a szokott felületeinken is beszámolunk.

 

Reméljük, a korai kezdés ellenére is sokan gondolnak majd ránk és érkezik a támogatás az éteren keresztül. Hajrá CEKK!

 

(Forrás)

Értékelés: 0/0

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk