Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Labdarúgó utánpótlás eredmények

2019.03.13. 14:27 Rovat: Sport
Az U12-es csapat magabiztosan nyerte a rangadót. Fotó: Szepes Richárd/facebook

Potyogtak a gólok most is az utánpótlás mérkőzéseken, az U17 rangadót nyert meg szombaton.

U12-es korosztály


Nagyon nehéz mérkőzésre számítottam az előzmények alapján. A Kecskemét télen 3 nagyon jó játékossal is erősödött, akiket a másik városi utánpótlás klubtól igazoltak. Ráadásul pár hete játszottunk egymás ellen edzőmérkőzést és nagyon stabilak voltak mind játékban,mind fizikálisan. A mérkőzés első harmadában játékban domináltak is, sokszor veszélyeztettek, bár konkrét gólhelyzetük nem volt.
A félidő vége felé egy kontratámadásból megszereztük a vezetést így nyugodtan tudtunk a szünetre menni. 
A második félidőben átvettük a játék irányítását és a labdát többet birtokolva, sokszor tetszetős játék után szereztünk gólokat. A végén ellenfelünk szétesett védekezésben is, így egy nagyarányú győzelemmel húztuk be a rangadót. Külön öröm volt számomra, hogy a megbeszéltek és az edzésen gyakorolt dolgok visszaköszöntek egy jó ellenfél ellen is.  - Szepes Richárd, edző

KTE Labdarúgó Akadémia - Ceglédi VSE  1:5

Csapat: 
Békési Bulcsú, Fazekas Levente, Hornyik Dominik, Kneif Martin, Konrád Ákos, Mocsári Zétény, Nagy Ákos, Ócsai Dávid, Oláh Zsolt, Paskó Marcell, Sebők Bálint, Sebők Barnabás, Velkey Paul​

Gól: 
Konrád Ákos (2), Nagy Ákos, Velkey Paul, Paskó Marcell

Jók: Az egész csapat
 
​Edző: Szepes Richárd
 
U13-as korosztály

 

Nagyon nehéz mérkőzésre számítottunk, ez be is igazolódott. Már az 5. percben bűntetőt ítélt meg a játékvezető ellenünk, ráadásul megismételtette. A mérkőzés nagy részében védekezésre kényszerültünk, de óriási lelkesedéssel és nagyszerű csapatmunkával sikerült gól nélkül zárni a játékot. Gratulálok a csapatnak, küzdésből jelesre vizsgáztak. ​ - Klemenc Attila, edző
 

​KTE Labdarúgó Akadémia - Ceglédi VSE  0:0

Csapat: 
Kocsis, Pintér, Fömötör, Labancz, Szaniszló, Szegedi, Tóth, Trepák, Olgyay, Klimász, Virág

Cserék: 
Sebella, Virág, Fityó, Horváth-Nagy, Bagi

Gól: -

Jók: -
 
​Edző: Klemenc Attila
 

U14-es korosztály


Nagyon jól kezdtük a meccset és meg is szereztük a vezetést, de a vezetés ellenére nagyon visszavettek a srácok és ez majdnem megbosszulta magát. Helyzet kihasználásunk miatt sem tudtuk eldönteni a mérkőzést és ezért nehézzé tettük a végét, nem koncentráltunk eléggé a kapu előtt. ​ - Farkas János, edző
 
Mérkőzés eredmény:

​Ceglédi VSE - Mezőkövesd  3:2

Csapat: 
Gavaldik, Paulovics, Tóth, Kriss, Szaniszló, Kovács, Gál, Barna, Takács, Valkai, Szabó

Cserék: 
Rimóczi, Fömötör, Plangár

Gól: Barna (2), Kovács

Jók: Paulovics, Tóth, Kovács, Barna
 
​Edző: Farkas János
 

U15-ös korosztály


Az első 30 percig az történt a pályán, amit mi akartunk, de utána egyéni hibák eldöntötték a mérkőzést. Idővel, ahogy fáradt a csapat és a kényszerű cserék miatt teljesen elfogytunk a végére. Fizikálisan fölényben volt a vendég csapat és ezt mi nem tudtuk kompenzálni sajnos semmivel, nagyon gyengén játszottunk. ​ - Farkas János, edző
 

​Ceglédi VSE - Mezőkövesd  1:5

Csapat: 
Petró, Baranyi, Mocsári, Csepregi, Szaniszló, Borics, Ungureán, Szabó, Pásztor, Oláh, Ványi

Cserék: 
Gavaldik, Fülöp, Pintér, Borbola

Gól: Borics

Jók: -
 
​Edző: Farkas János
 

U17-es korosztály

 

Rangadóval kezdtük a bajnokságot, hiszen a bajnoki címért hajtó, második helyezett csapat ellen játszottunk. A fizikálisan lényegesen erősebb vendégek ellen végig fegyelmezetten és taktikusan játszottunk az indulatoktól sem mentes mérkőzésen. A sikerünk a csapat kimagasló együttes vedekezésének köszönhető. A találkozó végén voltak lehetőségeink, amivel még biztosabbá tehettük volna a győzelmünket. Szép tavaszi kezdés egy nagy sikerrel. Gratulálok az egész csapatnak! - Ványi Zsolt, edző
 

Ceglédi VSE - REAC  1:0

Csapat: 
Klemenc- Dudás, Szebeni, Kotlár, Bodzsár, Juhász, Prumek, Kovács, Kartali, Kelemen L., Pintér

Cserék: 
Schwarcz, Kuthy, Lakos, Pap, Ecseri, Bakó, Nagy

Gól: Kelemen L.

Jók: Az egész csapat
 
​Edző: Ványi Zsolt
 
U19-es korosztály


Nagy csatában maradtunk alul bajnokesélyes ellenfelünkkel szemben. Egyéni hibáinkat könyörtelenül kihasználva szerezték góljaikat a mérkőzés hajrájában.​ - Kemenes György, edző
 

​Ceglédi VSE - REAC  0:4

Csapat: 
Kis Cs. - Szarvas G., Puskás V., Kovács R., Simon P. - Menich B., Orlov L., Katona G. - Faragó M., Horváth Z., Gulyás T.

Cserék: 
Faragó M  helyett  Boros D. a 70.percben
Gulyás T.  helyett Angyal M.a 72.percben


Gól: -

Jók: Simon P. , Katona G.
 
​Edző: Kemenes György

 

További eredmények:

U19 Lányok
Ceglédi VSE - Budapest Honvéd
1:2
Gól: Józan Dóra

 

Forrás: cegledfoci.hu

Értékelés: 5/1

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk