Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Dinamikus fejlődést biztosít a város költségvetése

2019.02.14. 17:13 Rovat: Közélet
Dinamikus fejlődést biztosít a város költségvetése (2019. 02. 14.)

11 milliárd forintot is meghaladja a város ma elfogadott költségvetésének főösszege, amiből több mint 3,7 milliárd forintot fejlesztésre, illetve beruházásra terveznek fordítani.  A város működési bevételei meghaladják az 5,6 milliárd forintot. Idén is az adóbevételek emelkedésével számolnak, amelyekből összességében több mint 2,5 milliárd forint bevételt terveznek.

 

⇦ A képtár megtekintéséhez kattintson a kisképre!

 

Az önkormányzatnál, a városi intézményeknél és a város társaságainál foglalkoztatottak körében jelentős bérnövekedést biztosít a költségvetés. Az első két helyen együttesen 7,5 % a bértömeg növekedés, a 100%-ban Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságoknál az átlagos bértömeg emelkedés 8 %.

 

Az előző esztendőhöz képest is 25 százalékkal több forrást biztosít a rendelet beruházási, fejlesztési feladatok megvalósítására. Utak, járdák, dűlőutak, parkolók fenntartására mintegy 200 millió forintot, útfelújításra, útalapok építésére és befejezésére, közterületek felújítására pedig további 900 millió forintot fordíthat Cegléd 2019-ben - ez is kiderül a testület által ma elfogadott és a polgármester által a dinamikus fejlődés költségvetéseként jellemzett rendeletből.

 

Megújul a Kőrösi út, javulhat az Örkényi út egy részének állapota, a Damjanich és Mező utca, valamint kerékpárutak fejlesztésére nyílik lehetőség az idei esztendőben. A csapadékvízelvezető rendszerek rendbetétele folytatódik. A Kölcsey tér átalakítása megkezdődik, a Zsinagóga előtti részen is elindulhatnak a munkálatok és a Szabadság tér átalakításának következő üteme is folytatódik idén.

 

Ceglédi Termálfürdőben 80 millió forint értékben kerülhet sor felújításra, de folytatódhat a közintézmények energetikai megújítása is. A piac és a Jászberényi úti felüljáró felújítása is elkezdődik 2019-ben. A színházteremben lecserélik a nézőtér székeket, a fürdő melletti tó körül pedig futópáya épül. Kulturális-, sportcélokra és városi rendezvényekre önként vállalt feladatként jelentős összeget biztosít a költségvetés.

 

Jelentős összegben szerepel a költségvetésben maradványpénz is. Ez jelenleg több mint 1,7 milliárd forint. Ez az az összeg, ami lekötött bankszámlán, de készpénzben rendelkezésre áll.  Az alapszámok jelzik, hogy valós háttere, alapja van a most elfogadott költségvetésnek, valamint azt is, hogy a tervezett bevételek és kiadások valóban úgy alakultak az előző évben, ahogyan azt megtervezték.

 

Takáts László köszönetet mondott a város lakosságának és a Cegléden működő cégeknek, gazdasági társaságoknak a befizetett adókért, melyek az egyik alapját képezik a város fenntartásának, működésének, dinamikus fejlődésének.

 

A költségvetés elfogadása mellett több más témáról is döntöttek a képviselők. Elfogadták a bölcsődék szünidei nyitva és zárva tartásáról szóló előterjesztést. Eszerint a Deák utcai tagbölcsőde július 22 és augusztus 2, a Dózsa György utcai pedig augusztus 5-től augusztus 16-ig lesz zárva. A zárva tartás ideje alatt - külön szülői igény és megállapodás szerint - a két bölcsőde váltva, folyamatos ellátást biztosít mindkét tagintézmény ellátott gyermekei számára.

 

Elfogadta a testület a köztemető fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos beszámolót is. A többször módosított kegyeleti közszolgáltatási szerződés értelmében az üzemeltető az átruházott jogkörben beszedett díjakról elszámolást köteles vezetni, a fenntartással és üzemeltetéssel összefüggő bevételeiről és kiadásairól, illetve a szerződésben foglaltak teljesítéséről az Önkormányzatot évente február első napjáig írásban köteles tájékoztatni.

 

Kürti Béla nevét viselheti a sporttörténeti gyűjtemény. Ehhez Cegléd Város Önkormányzata hozzájárulását kérte Magyar László, a Ceglédi Sporttörténeti Alapítvány elnöke. A névadó rendezvényt tervezett időpontja március 9. Ez alkalommal tisztelegnek Kürti Béla munkássága előtt, egyúttal megemlékeznek a Sporttörténeti Bizottság negyven éves évfordulójáról, és a négy évtized hagyományőrzőinek emlékéről. A jogszabályoknak megfelelően - amelyek nem teszik lehetővé, hogy csupán a fenntartó jóváhagyásával a múzeum nevet vehesse fel az intézmény - a testület a "Kürti Béla Sporttörténeti Gyűjtemény" elnevezést javasolja és támogatja.   

 

Módosította a testület azt a rendeletet, amelynek célja a helyi védelem alatt álló építmények közterületről látható homlokzatának, tetőzetének, nyílászáróinak, egyéb elemeinek megóvása. Az Ösztönző rendelet keretei közt az Önkormányzat új pályázati rendszert dolgozott ki annak érdekében, hogy anyagi támogatásban részesítse a helyi egyedi védelem alatt álló építmények tulajdonosait, jogszerű kezelőit, használóit. Az ösztönző rendelet kiegészítése két díj adományozásának lehetőségét tartalmazza. A településképi követelményeket teljesítő építmények tulajdonosai számára évenként adományozható "Cegléd város Építészeti díja", valamint az üzletek, kereskedelmi egységek számára adományozható "Cegléd város minőségi Üzletportálja díj". Mindkét díj évente egyszer adományozható. Díjazásra javaslatot bárki előterjeszthet, a beérkezett javaslatokat az önkormányzat szakmailag illetékes díjbizottsága bírálja el, majd javaslatot tesz a képviselő- testületnek az egyes díjak odaítélésére.

 

Sporttámogatásokról is döntött a testület. A Ceglédi Kék Cápák SE és a Ceglédi Kosárlabda Egyesület is a számukra nyújtott visszatérítendő támogatás meghosszabbítását kérte a testülettől. A hosszabbításra azért van szükség, mert a Gál József Sportcsarnok felújításához kapcsolódó TAO pályázat jelenleg is zárolva van, így a támogatás beszedésére nincs mód. A testület mindkét egyesület esetében június 30-ig hozzájárult a visszatérítendő működési támogatás további biztosításához.

 

A Ceglédi Elefántkölykök Kosárlabda Klub Sportegyesület 10 millió forint támogatási igényt nyújtott be az önkormányzathoz. A testület úgy döntött, 2 millió forinttal támogatja a sportegyesületet.  A Gerje Sport Kft. pedig 30 millió forintos támogatásra nyújtott be igényt, a kérelmet a testület 6 millió forinttal támogatta.

 

Újabb ingatlant értékesített az önkormányzat. A Törteli úti volt Dózsa György laktanya területén található kivett épület, udvar megnevezésű megközelítőleg 2 ezer négyzetméteres ingatlan megvételére egy pályázat érkezett.  Az ajánlat a kikiáltási árral megegyező összeg, pályázó a pályázati feltételekben előírtakat maradéktalanul teljesítette. Pályázó korábban már bérelte az értékesítésre kijelölt ingatlant, melyben kutyakiképzői, kutyataníttatási tevékenységét végezte. A testület jóváhagyta, hogy az ingatlant a pályázó, Pali Dog Center Kft. számára értékesítsék.

 

Tavaly 76 civil pályázatra több mint 10 millió forint támogatást biztosított az önkormányzat. Ez azokból a beszámolókból derül ki, amelyek a 2018-as bizottsági keretek felhasználásáról készültek. A beszámolókat a testület elfogadta.

 

Folytatódik a Kölcsey tér megújítása. A teljes átalakulást eredményező beruházás során területrendezéssel, átépítéssel, parkolók kialakításával, a köztéri park és a zöldterület rendbetételével teljes egészében megújul a város egyik kapujaként ismert közpark. A munka során a Tanácsköztársaságnak emléket állító szobor méltó helyre, a Memento Parkba kerül - erről is döntött a képviselő-testület.

 

Imregi Tibor javaslatára nyilvánosságra hozza az önkormányzat a január 21-i zárt ülés anyagát. A rendkívüli ülésen akkor a munka törvénykönyvének módosítása miatt ellenzéki képviselők által benyújtott képviselő indítványt és határozati javaslatot tárgyalták a képviselők.

 

Az előterjesztő elmondta, az üléssel és a döntéssel kapcsolatban a helyi sajtóban és közösségi médiafelületeken megjelent számtalan félinformáció, csúsztatás és hangulatkeltés miatt javasolja, hogy a zárt ülés anyagát, hozzászólásait és döntését a képviselő-testület az esetleg felmerülő törvényességi eljárást is felvállalva tegye nyilvánossá, mert fontos, hogy a ceglédiek pontosan megismerjék a tényeket. A képviselő-testület elfogadta a javaslatot.

 

A képviselő-testület döntéseiről bővebben a cegled.hu weboldalon tájékozódhatnak.

Értékelés: 5/3

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk