Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

A buszok megrongálójának letartóztatását indítványozta az ügyészség

2019.02.14. 16:18 Rovat: Kékfény
Fotó: MTI (A kép illusztráció!)

A Kecskeméti Járási Ügyészség rongálás bűntette és más bűncselekmény miatt indítványozta annak a 25 éves ceglédi férfinek a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2019. február 9-re virradóra a kecskeméti távolsági buszpályaudvaron megrongált négy autóbuszt, továbbá az egyikkel el akart hajtani, de ez végül nem sikerült neki.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 25 éves gyanúsított 2019. február 9-én hajnali 3 óra körül megjelent a kecskeméti autóbuszpályaudvaron és megrongált négy ott parkoló távolsági autóbuszt. A gyanúsított valamennyi autóbusz vezetőülés melletti ablakát betörte, majd a járművekbe bemászva megrongálta a bennük lévő pénztárgépeket, továbbá két busz bal első irányjelzőjének burkolatát is letörte. A rongálással a gyanúsított legalább 1.500.000.- forint kárt okozott. Ezután a férfi az egyik megrongált buszt többször megpróbálta beindítani azért, hogy elhajtson vele, de ez végül nem sikerült neki, mert a pályaudvar biztonsági őre tetten érte.

 

A nyomozók a férfit rongálás bűntette és jármű önkényes elvétele bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását indítványozta, mert a garázda és erőszakos bűncselekmények miatt korábban börtönbüntetésre ítélt férfi a mostani bűncselekményeket a börtönből szabadulása után, még a feltételes szabadság ideje alatt követte el, ezért tartani kell attól, hogy szabadlábon maradása esetén a férfi újabb bűncselekményt követne el.

 

A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon az ügyészi indítványtól eltérően a férfi bűnügyi felügyeletét rendelte el két hónapra. A döntés ellen, a letartóztatás elrendelése érdekében az ügyész fellebbezést jelentett be. Az ügyészi fellebbezésről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

 

Ügyészség sajtóközlemény

Értékelés: 4/2

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk