Ceglédinfo
Covid teszt 24 órán belül

Hír, program

Csapatbajnoki bronzérem a birkózóknál

2018.12.10. 14:36 Rovat: Sport
Csapatbajnoki bronzérem a birkózóknál

Miskolc város Egyetemi Körcsarnokának három szőnyege adott otthont szombaton a 2018. évi diák szabadfogású országos bajnokságnak. A területi csapatbajnokságokról bejutott 19 együttes közül 15-en képviseltették magukat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban. A csapatokat hat csoportba sorsolták, ahol a Ceglédi VSE TS Integral csapata az Orosházi SBK és az Eger csapataival került egy csoportba.

A ceglédiek először az Orosházát verték magabiztosan 43-10-re, majd az Eger csapatát 37-15 arányban. Ezzel Cegléd bejutott a legjobb hat csapat közé. Itt a csapatokat két hármas csoportba sorsolták és így a Cegléd a Kiskunfélegyháza és a Dorog csapataival került össze. A z elődöntőben Cegléd  a Kiskunfélegyházával kezdett és 42-10-es győzelmet aratott. A második elődöntő mérkőzésen a Dorog következett, ahol a csapatok egy nagyon kiélezett szoros csatát vívtak. A 11 mérkőzés alatt a csapatok felváltva vezettek. Az utolsó találkozó előtt a Cegléd vezetett három ponttal, de a második menet közepén a ceglédi versenyző tus vereséget szenvedett és ezzel a Dorog megfordította a találkozó állását 27-25-re. Ezzel a Dorog került a döntőbe és Cegléd a bronzéremért birkózhatott a házigazda Diósgyőr ellen. Cegléd a helyosztón megnyugtató fölénnyel 33-20-ra tudott nyerni a diósgyőriek ellen és így Cegléd az ESMTK és Dorog csapatai mögött megszerezte a csapatbajnoki bronzérmet.
 
Végeredmény:
 
1.  ESMTK
2.  Dorog
3.  CVSE
4.  Diósgyőr
 
A bronzérmes csapat tagjai: Kiss Marcell, Mojs Rómeó, Dinyák Benjamin, Albók Balázs, Budai Ferenc, Józsa Attila, Manczák Martin, Ungvári Tibor, Mizsei Milán, Mizsei Ádám, Pap Balázs, Bujáki Attila, Csiszár Márkó, Cseh Nándor, Pék Norbert és Varró Zoltán.
 
Vasárnap a serdülők folytatták a küzdelmet a bajnoki érmekért a miskolci Egyetemi Körcsarnokban. A Területi Bajnokságokról bejutott 19 csapat közül 13 csapat mérlegelt a bajnokságra. A Cegléd a selejtezőben a Kertváros csapatával került egy csoportba. Sajnos betegség miatt a Cegléd két súlycsoportban sem tudott versenyzőt állítani és ez nagy hátrány volt a Kertváros csapatával szemben. Így  a Kertváros 28-17 arányban győzött és jutott a közép döntőbe. A Cegléd számára pedig befejeződött a verseny. A 7. helytől a csoport mérkőzéseken elért eredmény alapján rangsorolták a csapatokat és ez szerint a Cegléd végül a 11. helyen végzett. 
 
A csapat tagjai: Grünberger Márk, Török Olivér, Manczák Máriusz, Rafael Dániel, Rehor Levente, Barta Milán, Szabó Richárd, Molnár Pál, Komáromi Viktor és Csiszár Márkó
 
Pap Ferenc
Értékelés: 5/3

Eseménynaptár

Ke Sz Cs Sz Va
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Aktuális programok

Jelenleg
nincsenek
programok...

Cegléd időjárása

meteoblue

Térségi Adattár

Régi honlapunk